Bűnmegelőzés az idősek bevonásával

Az idős korosztály áldozattá válásának megelőzése érdekében a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya konferenciát szervezett a szépkorú bűnmegelőzési kortárssegítők számára.

A közelmúltban megtartott szakmai konferencia célja az volt, hogy a kortárs bűnmegelőzési tevékenységben résztvevő együttműködő szervezetek átbeszéljék az eddigi prevenciós munka tapasztalatát, áttekintsék a jövőbeli feladatokat és új ismeretekkel gazdagodjanak.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság színháztermében megtartott rendezvényen Pogány Péter rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány helyettese köszöntötte a megjelenteket. Beszédében elhangzott, hogy az országban elsőként Veszprém megyében indult el az önkéntes bűnmegelőzési kortárs program 2011-ben, melyben évről évre egyre több személy vesz részt. Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a kortárs segítőhálózat Veszprém megyében működik a legnagyobb létszámban, tagjai az elmúlt 3-4 évben kiváló eredményt értek el a bűnmegelőzés területén.

A sorból városunk sem lóg ki, hiszen az Ajkai Rendőrkapitányság idős bűnmegelőzési programjához az illetékességi területéről számos kortárssegítő csatlakozott.

A köszöntők elhangzása után az elmúlt időszakban kiemelkedő tevékenységet nyújtó kortárssegítők és támogató szervezetek elismerést vehettek át.

Idén a nyugdíjas szervezet kategóriában az Ajkai Rendőrkapitányság javaslatára annak illetékességi területén kiemelkedő munkavégzésének elismerésére az ajkai Diabétesz Klubot jutalmazták, melynek tagjai a kezdetektől részt vesznek a programban, három képzett kortárssegítő is tevékenykedik a szervezetnél: Mező Jánosné, Gazsóné Gráczer Ágota és Mód Istvánné. A díjat Mező Jánosné klubvezető vette át.

A klub részt vett a VMRK Bűnmegelőzési Osztálya által szervezett képzésen Bakonybélben; évek óta segítik az Ajkai Rendőrkapitányság munkáját például nyílt napokon, ők tájékoztatják a városban működő 25 idős szervezet vezetőit a rendőrségi programokról, előadásokról.

A rendezvény előadásokkal folytatódott, ahol a kortárssegítők információt kaphattak érzelmi, anyagi és a jogi segítségnyújtásról, az időskorúak sérelmére elkövetett trükkös lopások és csalások elkövetési módszereiről, valamint korszerű otthon és vagyonvédelmi eszközökről is.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply