Civil fesztivál a generációk közös szórakozása jegyében

Tizenkilencedik alkalommal várja a civil szervezetek tagjait, a közösségi élet iránt érdeklődőket a Civil fesztivál a Civil ház udvarán május 25-én 14 órától. Az Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetsége azért szervezi meg minden év tavaszán a rendezvényt, hogy lehetőséget adjon az egyesületeknek a bemutatkozásra, egymás tevékenységének jobb megismerésére, az érdeklődők pedig bepillantást nyerhessenek a civil életbe, és ha megtetszett nekik, csatlakozhassanak.

A szervezők előre meghirdetik a gyermekeknek a rajzversenyt, amelynek az eredményét a programon, több száz résztvevő jelenlétében hirdetik ki. A rendezvényen minden korosztály képviselteti magát a színpadon is. A megnyitót követően a Hétszínvirág Óvoda Pergő-forgó néptánccsoportja, valamint a Csilingelő dallamok csoportja, a Patakparti Óvoda néptánccsoportja mutatkozik be, majd a nyugdíjasok Disznóvágás című vidám jelenete következik.

A rajzpályázat eredményhirdetését követi a Dinamik Rock and Roll Klub műsora, majd a tombolasorsolás. Hidasi Réka énekes 17 órától veszi birtokba a mikrofont. A délután folyamán lövészet és airsoft, légvár, lovaglás és veterán autó bemutató vár mindenkit, aki kellemesen szeretné eltölteni a tavaszi délutánt.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply