Civil fesztivál Sárkánytűzzel

A megszokott nagy érdeklődés mellett zajlott a Civil fesztivál, amelyet május 25-én délután a Civil házban rendeztek meg. A hirtelen beköszöntött és rég várt jó időben sokan a fák alatti árnyékból nézték a fellépőket.
Schwartz Béla polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a civil fesztivál idején több program, többek között gyermeknap, sportnap és más kulturális rendezvény is zajlik, mégis sokan látogattak ki a Civil házba. Heizer Ferenc, az Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetsége elnöke köszönetet mondott a munkatársainak, akik már hajnali fél hatkor elkezdték állítani a sátrakat és készültek a délutánra, az önkormányzatnak a szövetség működéséhez nyújtott támogatásért és a csatlakozott civil szervezeteknek, hogy tartalommal töltik meg azt.
A programon lovaglás, légvár, cukorágyú, airsoft bemutató,  modellező szakkör, Sárkánytűz szerepjátszó csoport várta az érdeklődőket. Az XIX. alkalommal megszervezett rendezvényen a Hétszínvirág Óvoda Pergő-forgó néptánccsoportja és a Csilingelő dallamok csoportja, a Patakparti Óvoda néptánccsoportja lépett fel, majd a nyugdíjasok mutatták be Disznóvágás című jelenetüket. Bemutatkoztak a Dinamik Rock and Roll Klub táncosai, majd Hidasi Réka énekelt.
A szervezők Hurrá nyaralunk címmel rajzpályázatot írtak ki gyermekeknek. A rendezvény ideje alatt minden alkotást megtekinthettek az érdeklődők. Díjat kapott a Patakparti Óvodás Molnár Krisztina, a Hétszinvirág Óvodából Rózsavölgyi Benett, Szabó-Kovács Júlia, Mireider Zoé, a Fekete-Vörösmarty iskolából Svendor Dorina, Schell Viktória, a Borsos iskolából Mészáros Nóra és Szijjártó Botond Ferenc, a Szent István iskolából Kapcsos Máté, Kiss Zalán, Menczel Kata és Bognár Lili.
Az érdeklődők a tombolán sok értékes ajándékcsomagot nyerhettek, és az idén is ajánlottak fel alkotásokat az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagjai. Néhány klub tagjai főztek, ugyanis a rendezvényen mindig vendégül látják a megjelenteket.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply