Csalással gyűjtött milliók

Egy 34 éves nő hat évvel ezelőtt elkövetett csalássorozata előbb a tapolcai, majd az ajkai bíróság elé került. A sümegi asszonyt jogerősen három és fél év szabadságvesztésre ítélték.

A büntetőpert kétszer is tárgyalták Tapolcán, ám mindkét alkalommal hatályon kívül helyezték a döntést. Ezután került az ügy az ajkai bíróság elé. Az ítélet indoklásában az szerepel, hogy a büntetlen előéletű R. Bernadett több embertől is kért kölcsön jelentős összeget, ám azokat csak kis részben adta vissza. Első áldozata egy csehbányai pár volt, akiktől először kétmillió forintot kért 2010 októberében azzal, hogy azt két héten belül megadja. Fedezetül gépkocsiját ajánlotta fel, amelynek a papírjait rövid időre átadta Tapolcán, majd visszakérte. A vádlott egy pályázat elnyerésére hivatkozva  úgy kért további 3,5 millió forintot kölcsön, hogy még az előző summát sem adta meg. A nő Sümegen, ügyvéd előtt nyilatkozatot írt alá, hogy három hét múlva fizet. Hónapokkal később azt hazudta jótevőinek, hogy nyert pályázaton 15 millió forintot, ezért még adjanak neki hétmilliót. Ki tudja, miért, ezt az összeget is megkapta, de a 12,5 millió forintból egy fillért sem fizetett vissza. Amikor már nagyon szorult a hurok, bemutatott egy hamis banki igazolást, aminek értelmében hatmillió forint van a számláján.

Ezzel a történettel párhuzamosan egy füredi nő bizalmába is férkőzött – ez alkalommal “csak” 2,4 millió forinttal lett gazdagabb. Neki azt mondta, hogy több milliója van  a bankban, majd onnan rendezi a tartozását. Mindössze 140 ezer forintot fizetett vissza.

Harmadik áldozta egy sümegi férfi volt, akit szintén a még ki nem utalt pályázati pénzekkel etetett meg. Tőle 400 ezer forintot vett át, amit évekkel később havi törlesztéssel rendezett, de így is sáros maradt 100 ezerrel.

Az Ajkai Járásbíróság a közhasznú munkát végző, kétgyerekes családanyát csalásokért, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt három és fél év fogházbüntetésre ítélt. A törvényszék jogerősen helyben hagyta a döntést azzal, hogy a vádlottnak börtönben kell letöltenie a szabadságvesztését.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply