Csaló nők bíróság előtt

Illusztráció

Két nő is csalással próbálta kiegészíteni jövedelemét, amiből eljárás lett, majd az ajkai bíróság elé állították őket. Mindketten börtönben találták magukat.     

A pécsi S. Tünde, négy kiskorú gyermek anyja pár év alatt 800 ezer forint közüzemi tartozást halmozott fel. Próbált ügyeskedni is, amiért kétszer elítélték felfüggesztett szabadságvesztésre. Nyilvánvalóan rossz anyagi helyzete miatt határozta el, hogy a jövőben fakereskedéssel foglalkozik, ezért 2015. szeptember végén több dunántúli lapban feladott hirdetést arról, hogy tölgy- és akácfát szállít 13000 forint/erdei métertől. Megadta a telefonszámát is, amire egy apácatornai család csapott le. A háziasszony napokkal később 10 erdei méter tölgyfát rendelt 130 ezer forintért. A vádlott bűntársa, a 35 éves O. Zsolt az embereivel 2,9 köbméter égertűzifát vitt a faluba, ami csak 23200 forintot ért. Ráadásul egy már nem létező kft. nevében állították ki a valótlan tartalmú számlát. A család kára így 106 ezer forint lett. Vesztettek a vádlottak is: a 40 éves S. Tündének csalás miatt jogerősen egy év négy hónapot, társának egy év három hónapot kell rács mögött töltenie.

***

Egy ajkai férfinek is egy nő lett a veszte.. A későbbi sértett szívességi alapon megengedte D. O. Ágotának, hogy nála lakjon 2015 őszén. A “szakmában” visszaesőnek számító hölgy abban az időszakban a házigazdától a legkülönbözőbb indokkal kért kölcsön. Összesen 300 ezer forinthoz jutott úgy, hogy megígérte, amint tudja, megadja. Átvételi elismervény is készült a kölcsönről, de a papír nem sokat ért, a férfi soha egy fillért nem látott viszont a pénzéből. A 43 éves vádlott egy másik ügybe is belekeverte magát. Amikor elfogató parancsot adtak ki ellene, próbált elrejtőzni a hatóság emberei elől, csakhogy lebukott, a rendőrök 2016 őszén őrizetbe vették.

Amikor négy nappal később kiengedték, az Iparos utcában összetalálkozott K.-néval, akiről azt hitte, hogy ő dobta fel. Ordibálva szidta, vamzer köcsögnek nevezte, majd kétszer ököllel arcon vágta a gyanútlan nőt. Az ajkai bíróság őt is elítélte: D. O. Ágotának másfél évre börtönbe kell vonulnia.

(ma)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply