Cselekvő ellenzékként mutatkozott be az Együtt (videónkkal)

Ajkára látogatott és a városközpontban felállított tájékoztató ponton fogadta a sajtó és a járókelők kéréseit Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke május 16-án délután. A Cselekvő ellenzék program keretében az Együtt vezetői ezekben a napokban mintegy hetven településen tartanak hasonló rendezvényeket, arra biztatva az embereket, hogy mondják el véleményüket közéleti kérdésekben.

Berkecz Balázs az Ajka környékiek figyelmébe ajánlotta a társaságában lévő Molnár Tibor regionális politikai igazgatót, aki már több sikeres csatát megvívott a közélet és a korrupció-ellenesség színterén. Berkecz szerint az Együtt vidéken is a legaktívabb párt és most egy újságot is kiadtak, amiben azokat mutatják be, akik már a tettek mezején is helytálltak és ebben a nehéz időszakban is tudnak eredményeket elérni. Az alelnök szerint lényegében elindult a 2018-as kampány.

– Mindent meg kell tennünk azért, hogy a Fideszt leváltsuk, és az Együtt ezt meg is tudja tenni – állítja Berkecz Balázs. – Ehhez egy pólust képezünk és ez az a feladat, amihez most nekiálltunk.

Molnár Tibor, aki a párt területi igazgatója és egyelőre az Együtt „nem hivatalos” országgyűlési képviselő jelöltje, elmondta, hogy nem ismeretlen számára ez a környék, hiszen anyai ágon úrkúti származású és jól ismeri a 3. számú országgyűlési választókerület problémáit. Említett néhány ügyet is, amiben igyekezett – nem is minden eredmény nélkül – a „jó oldalon” állni.

Lékó Sándor

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply