Fordult velem egyet a világ. Segíteni mindig is szoktam és szeretek is, de ez más volt, mint a többi. Meghatóbb. Felkavaróbb. Egy életre bevésődő.
A történet valamikor tavasszal történt még, – a Covid kellős közepén – amikor anyukám kiflifutárnak állt és csatlakozott a Te Számítasz Egyesület kezdeményezéséhez, miszerint boltzárás után kocsival eljuttatja azokhoz a rászorulókhoz a megmaradt pékárut egy belvárosi pékségből, akiknek még a buszjegy megvásárlása is nehézséget jelenthet. Úgy alakult, hogy vele tartottam. Az akkor kapott élmény-csomag pedig azóta is velem van…
Arra számítottam, hogy lesz egy önkéntes, aki az úti célunknál átveszi a kiszállított pakkot és kész. Feladat megoldva, kiflik-zsemlék kiszállítva, napi jó cselekedet úgymond pipa és mindenki boldog. Egyszerű képletnek tűnt a maga „személytelenségében”, mert sokszor úgy a könnyebb. Egy dologgal viszont nem számoltam. A „fogadóbizottsággal”, vagyis a hús-vér valósággal. A valósággal, amikor láthatóan nehéz körülmények között élő kisfiúk szinte csak úgy repültek az autó felé, csillogott a szemük, hiszen tudták, hogy itt az idő, megérkezett a (boldogság)-szállító. Megérkezett a meleg pékáru. A ropogós kifli, az ínycsiklandó kakaós csiga és még megannyi finomság. Méghozzá két hatalmas zsákkal.
Elmondásuk szerint még sosem kaptak egyszerre ennyit, mert van, amikor épp csak egy kis táskányi jut az egész „településrésznek”… Az örömük így hatványozottan határtalan volt, kis kezeikkel pedig már vették is ki a szerzeményeket a csomagtartóból. Váltottak még velünk pár szót, de érződött, hogy már nagyon mennének, csak az illedelmesség tartja vissza őket.
Hát igen ez akkor, ott, szíven ütött. Belém villant, lehet, hogy aznap ez lesz az első alkalom, amikor jól lakhatnak, azért a nagy sietség. Elszégyelltem magam, hiszen nálunk is előfordult már, hogy étel került a szemetesbe, csak mert már „három napos” és unjuk, vagy éppen elfeledkezünk róla, esetleg már kevésbé friss… Másnak meg egy kifli is mennyei boldogság a maga megtestesült valójában…
***
Ha tehetjük, segítsünk másokon! Az egyesület kezdeményezéséhez is csatlakozhatunk futárként, de a belvárosban (drogéria és pékség közötti átjáróban) található ételdoboz is jó megoldás, ha szeretnénk, hogy jó helyre kerüljön az étel-adományunk. Vagy egyszerűen csak járjunk nyitott szemmel és adjunk jó szívvel a barátainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak, mert egy kis segítség is hatalmas lehet a másik szemében, ha szívből jön!
Szántó Renáta
Leave a Reply