Daloltak, a maguk és mások örömére

A nyugdíjas csoportok előszeretettel alakítanak dalköröket, amikor kedvükre énekelhetnek, dalban fejezhetik ki érzéseiket. Lehet az öröm, vagy bánat, ami jót tesz a lelküknek. A művészeti vezetők segítségével, idővel, olyan repertoárral rendelkeznek, amelyet szívesen bemutatnak kulturális szemléken, falunapokon, nemzeti ünnepeinken.

Idén április 12-én, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ adott lehetőséget a megye nyugdíjas dalköreinek az évenkénti visszatérő bemutatkozásra. Paulics István, a Veszprém Megyei Egyesület elnöke nyitotta meg közel 130 résztvevő közreműködésével a seregszemlét. Érkeztek csoportok Magyarpolányból, Balatonfüredről, Alsóőrsről, Peremartonból, Berhidáról, Noszlopról.  A helyieket a Harmónia Klub, Hartinger Nándorné betanításában, a Regös Nyugdíjas Klub, Horváth Magda vezetésével, a Jószerencsét Klub, Szabó Jenőné irányításával képviselte. Három, minden jelenlévő számára ismert szólista is fellépett. Tatai Nagy Klára erdélyi népdalokat, Varga József magyar nótákat énekelt, míg Szimeiszter Imre harmonikával kísérte dalait.

A főként népdalokat előadó csoportok az ország számos vidékének népi kultúráját és viseletét mutatták be, a többnyire fellépőkből álló közönség előtt. Mind közül kimagaslott a Noszlopi Őszikék Nyugdíjas Klub Nemzedékek Hagyományőrző Csoportja Magyar Istvánné vezetésével, akik a noszlopi vásárok hangulatát idézték fel Csoóri Sándor és Weöres Sándor segítségével. Emelte a produkció nívóját, hogy több generáció szerepeltetésével hitelesebbé tették az előadást.

A dalkörök programjainak a bemutatása után Vallerné Horváth Andrea a városi egyesület elnöke, valamint Horváth Magda és Paulics István a megyei elnökség képviseletében emléklapokat adott át a fellépőknek. Befejezésül az aulában az ajkai klubok vendéglátásával zárult a rendezvény.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply