A Dogs ’n’ Roses képviseli megyénket az országos döntőben

Fotó: Rajcsanyi Viktor

Pallagi Attilát nem nagyon kell bemutatni az ajkaiaknak, hiszen aki egy kicsit is ismeretes a szociális szférában, vagy a Hangadók Zenekar tevékenységét illetően, annak egyből beugrik, hogy Attila a Molnár Gábor Műhely Alapítvány mindig tettre kész munkatársa és a sérültekből álló zenekar vezetője.

Pallagi Attila (Fotó: Babják Tamás)

Nem mindenki tudja azonban róla, hogy ha épp nem az alapítványban tevékenykedik, akkor családjával (van egy cuki kislánya) tölti az időt, vagy zenél. A muzikalitás hangsúlyos szerepet kap életében, mint mondja minőségi rockzenén nőtt fel, amit szeretne másoknak is továbbadni, hiszen manapság viszonylag kevesekhez jut el a rock igazi beleremegős basszusa. Helyette mindenhol a tucatsztárok, a retró vagy a mulatós viszi a prímet. Három zenekara is van a Hangadók mellett, mindegyikben az említett „keményebb” zenei stílust népszerűsíti barátaival. A Hoddog és az OctoberSun zenekarral saját szerzeményeket játszanak, míg a Dogs ’n’ Roses egy coverzenekar, ahol a Guns ’n’ Roses számok állnak a fókuszban, így repertoárjukban megtalálható a máig nagy népszerűségnek örvendő Don’t Cry és a Welcome to the Jungle is.

Az OctoberSun már évek óta ismert a régióban, a feldolgozás zenekart viszont 2016 elején alapították, első koncertjük tavaly nyáron az IMU-ban (Íródeák Művészeti Udvar) volt, nagy sikerrel, ahol lényegében felrobbantották a színpadot.

– Imádom a Gun ’n’ Roses dalait. Rajtuk nőttem fel, általuk ismertem és szerettem meg a rockzenét. Természetesen hallgattam mást is, de a legnagyobb hatást a banda szövegei és dalai majd a tagok szólólemezei gyakorolták rám, így folyamatosan jelen voltak az életemben valamilyen módon. Ezek után nem is volt kérdés, hogy szeretném továbbvinni valamilyen formában az energiájukat. A csapat többi tagja is hozzám hasonlóan gondolta, így született meg a Dogs ’n’ Roses, ami nemcsak zeneileg, de vadócságában is tükrözi ezt az életérzést – fogalmazott Attila, aki szerint a hitelesség fontos a színpadon (is). A zenész több évig élt Angliában, ahol egy Slash koncertre is eljutott, így testközelből figyelhette meg az igazi Guns-os rock jelenlétet élőben.

Fotó: Rajcsanyi Viktor

Annak ellenére, hogy még két éves sincs az új zenekar, indulásuk jól sikerült, tehát levonhatjuk a következtetést, hogy tényleg tudnak valamit. A nyári nagysikerű koncert után a közelmúltban bejutottak ugyanis a We Will Rock You elnevezésű országos rockzenei tehetségkutató döntőjébe, amit december 2-án tartanak Budapesten.

– Tizenöt csapat vehet részt a döntőn, ahol mindenki tíz perces szettet ad elő, nekünk ebbe két dal fog beleférni. A versenyben nem arra kíváncsiak a szervezők, hogy ki milyen szépen énekel, hanem ki hogy tudja visszaadni a tökös-dögös rockot. Már nagyon készülünk a fellépésre – részletezte Attila feldobódva, akitől azt is megtudtuk, hogy énekesük Czeglédi Nagy Zsófia biztosan mindent bele fog adni, hogy lehengerelje a zsűrit. (Zsófiáról korábban írtunk már, igaz teljesen más vonatkozásban, ő a nyelvzseni, aki számtalan nyelvvizsgával büszkélkedhet – a szerk.).

Fotó: Krajcsi Jorden Balázs

Jövő tavasszal a Molnár Gábor Műhely Alapítvány sportnapot tart, ahol a Hangadók mellett a Dogs ’n’ Roses is bemutatkozik az ajkai közönségnek.

A zenekar tagjai: (eredeti felállás) – Czeglédi Nagy Zsófia – ének, Horváth Miklós – szóló gitár, Pallagi Attila – gitár és vokál, Harnos Máté – basszusgitár, Pavelka Gábor Dusty – dob. Új tagok: Fülei Tamás – dob, Takaki Fumio – basszusgitár, vokál.

Comments

comments

1 Trackback / Pingback

  1. Kevésen múlt az első hely - Ajkai Szó

Leave a Reply