Drog-Stop vetélkedő – két nap a megelőzés jegyében

Fotó: Györkös

Az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ által működtetett Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) idén is megrendezte – immár 12. alkalommal – az általános és középiskolás gyerekek számára a hagyományos Drog-Stop vetélkedőt a vmk aulájában. Benke Ágnes Mária, a szervezet titkára arról tájékoztatta lapunkat, hogy az idén elkészül a következő öt évre vonatkozó drog stratégia (az előző a 2010-2018 közötti időszakra vonatkozott), amelynek összeállítását a vetélkedővel kapcsolatos tapasztalatok is befolyásolják.

Hasonló feladatokat kellett megoldaniuk mindként korosztálynak, azok csupán nehézségben különböztek egymástól. A szakemberek többek között arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire ismerik a gyerekek a különböző kábítószereket, ezért a legális és illegális drogokról, használatuk módjáról, a hatásairól és az egészségre gyakorolt káros következményeiről kérdezték őket. A történetírás feladványban kreativitásukra volt szükség, amelyben nagyon érdekes volt, hogy különböző szemszögből mutatták be ugyanazt a problémát.

A játékos megmérettetésre az általános iskolások három intézményből érkeztek öt csapattal. Közülük legügyesebbnek a Csillámpóni Egyszarvúak (Nyirádi Erzsébet Királyné Általános Iskola) fantázianevet viselő versenyzők bizonyultak. A Cartell (Fekete-Vörösmarty Általános Iskola) csapata végzett a második, a TeamBack (Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola) pedig a harmadik helyen.

A középiskolások négy intézményből érkeztek kilenc csapattal. A versenyben a Drogirtók győztek, akik a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola tanulói. Az Ajkai Bródy Imre Gimnázium két csoportja követte őket: második helyen a 10G/20K, a harmadik helyen pedig a BroDealer tagjai végeztek.

A feladatok kiértékelésekor a szociális szakemberek számára kiderült, hogy az elsődleges prevenció jól működik az iskolákban, mivel kivétel nélkül minden általános iskolás tudta, hogy a kábítószereknek milyen hatásai vannak, hogyan használják és mik a következményei. Tanulságos volt, hogy azt gondolják a gyerekek: ami legális, az nyilván nem ártalmas. Ez talán még logikus is, de tudjuk, hogy a cigaretta, a kóla, az energiaital mind károsak. Ami ugyancsak figyelemfelkeltő lehet a szülők számára, hogy úgy vélekednek a gyerekek, a szülői szigor védi meg őket a droghasználattal szemben.

A középiskolás csapatok különösen ügyesek voltak, esetükben nem lehet kiemelni egyetlen feladatot sem, amit ne tudtak volna helyesen megoldani. Az internetezéssel és a számítógép használattal kapcsolatos kérdéseket tudták a legjobban: tisztában vannak a chat-elés veszélyeivel, az álszemélyiség fogalmával és minden kamasz tudta, hogy kihez kell fordulni, ha zaklatják őket az interneten.

Az általános és középiskolások megoldásai között a történetírásban volt leginkább mérhető a különbség. A kisebbeknél a szülők is szerepet kaptak, akikhez bátran fordulhattak segítségért, az idősebb korosztály viszont a barátait vonta be egy-egy szituációba, a szülőket ritkán.

A prevenciós célú rendezvényen nyilvánvalóan minden résztvevő nyert – legalább egy közös élményt és tapasztalatot -, de a dobogósok emléklapot, édességeket, praktikus apróságokat vihettek haza, az első helyen végzők pizza ajándékutalványt is kaptak.

A szociális munkások abban bíznak, hogy az évről évre megrendezett Drog-Stop vetélkedő és a Prevenciós hét nem hiábavaló és a diákoknak olyan információkat adnak át, ami szükséges ahhoz, hogy felelősen tudjanak dönteni egy lehetséges szerhasználat előtt. Legyen az illegális vagy legális.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply