Édes Anna a Showszínházban

Szeretettel várunk minden kedves vendéget a Budapesti Showszínház Édes Anna című musicaljére szeptember 17-én 19.00 órakor a művelődési központ színháztermébe.

Meglepő műfajt választott Tóth Ádám szerző-rendező Kosztolányi Dezső: Édes Anna című regényének teljesen újszerű bemutatásához. A könnyedebb műfajnak gondolt musical keretében dolgozta fel az 1926-ban íródott és az 1919-22 közötti Magyarországon játszódó tragikus történetet.

A musicalben az eredeti sztori alapján zajló cselekmény tizenhat remek ritmusú, szövegű, slágergyanús betétdal segítségével, sajátságos módon adja vissza a Kosztolányi mű lényegét.

A cselédtörténetben Kosztolányi az emberi kiszolgáltatottsággal szembeni iszonyatát fejezte ki, az adott kor társadalmi viszonyai között. Akkoriban a cselédet nem vették emberszámba, megalázták és az emiatt felgyülemlett indulat végül tragédiába fulladt…

Mindehhez kitűnő atmoszférát teremt a sodró lendületű zene, a dalok fülbe mászó ritmusa, az érzékeny, kifejező dalszövegek, a tragédia átélésének katartikus élményét nyújtva a nézőnek.

A zenei alap kiválóan illeszkedik a történethez, kifejezi a színpadon zajló eseményeket, visszaadja az érzelmi konfliktusok keltette hullámzásokat.

A musical a kiszolgáltatott cselédlány, illetve az árnyként megjelenő többi megalázott és kihasznált lány és a Vizy család sorsán keresztül üzen a mai világnak. De hogy mit, annak megfejtése legyen a nézők feladata!

Edes_Anna_A4_Ajka

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply