Egészséges szívvel és lélekkel

Illusztráció

A nyugdíjas klubok tevékenysége szerteágazó, számos dolgot megtesznek a társadalmunkért. Összejöveteleiket nem lehet azzal általánosítani, hogy némi sütemény és üdítő mellett nézegetik az unokák fotóit és tervezgetik a következő „ingyenes” kirándulás, utazás részleteit. Sokkal inkább a városi, a megyei, sőt az országos programokat veszik sorra, a nyugdíjas szervezetek által meghirdetett vetélkedőkön, gyűjtéseken vesznek részt és segítő kezet nyújtanak a rászorulóknak. Nem csupán az a fontos számukra, amit önmagukért tesznek, hanem az is, amit másokért.

Az Egészségügyi Nyugdíjas Klub leginkább a háttérben munkálkodó csoportokhoz tartozik. Elnökük Németh Zsuzsanna vezeti és  fogja össze a csapatot. Kovácsné Kóger Judit és Szalai József neve is elterjedt, ők azok, akik a közelmúltban együtt járták végig a Szent Jakab (El Camino) zarándok utat. A klub tagjai a Világ Gyalogló Napon is teljesítették a távot, de agytornát is folytatnak, aminek eredményeként a Haza és haladás című, reformkort felölelő szellemi vetélkedőn harmadik helyezést értek el.

Ha összefogásról van szó elég a megyeszékhelyig elmenniük, ahol évek óta csatlakoznak a „Séta a nők egészségéért” programhoz, amivel a mellrák elleni küzdelemre hívják fel a figyelmet. A sérült gyermekekről sem feledkeztek meg, akiknek mézeskalácsot díszítettek ajándékként. A karácsonyi ünnepek előtt még jut idejük adománygyűjtésre is, segítve ezzel a Máltai Szeretetszolgálat munkáját. A többi klubbal közösen ünnepelték a karácsonyt a Kaszinóban Luca napján, saját kis meghitt összejövetelüket pedig december 20-ra tervezik.

A kórházzal való kapcsolatukat ma is fontosnak érzik. Dr. Nagy Zoltán, a kórház igazgatója ellátogatott egyik megbeszélésükre, ahol üdvözölte az ismerős arcokat, korábbi munkatársakat. Szó esett az egészségtudatos életmód fontosságáról, amivel könnyebben megelőzhetőek és elkerülhetőek a betegségek. Ezért a legfontosabb a megelőzés, nem mellesleg a legolcsóbb is. A tagokat persze érdekelte a vidéki kórház jelenlegi helyzete. A vezető arról tájékoztatta őket, hogy folyamatosan azon dolgoznak, hogy fejlesszék a műszerezettséget és bővítsék a humán erőforrást. Kiemelte a betegbiztonság kérdését – azaz a fertőző betegségek terjedésének megakadályozására még sterilebb környezet kialakítását -, amely elsődleges prioritást kapott. Az észrevételekre, javaslatokra készségesen és nyitottan reagált, minden kérdésre kimerítően válaszolt.

Az említettek csupán néhány példáját mutatják sokszínű érdeklődésüknek, amelyek mind köthetők az egészséghez. Hiszen mint tudjuk, az egészség nem csak a betegség, vagy a fogyatékosság hiányát jelenti, hanem testi, szellemi és szociális jólétet is.  A nyugdíjba vonult szakemberek ezekre az értékekre törekszenek.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply