EGÉSZSÉGÜGY-Volt, akinek bércsökkentést hozott a béremelés -A szakemberek előre látták

Képletesen is gyülekeznek a viharfelhők az egészségügy felett
Képletesen is gyülekeznek a viharfelhők az egészségügy felett

Szinte bombaként robbant az egyik bulvárújság cikke a múlt héten. A cikkben azt állították, hogy a béremelés dacára egyes orvosok akár több tízezer forinttal kevesebb pénzt visznek haza, mint eddig. A hírt az országos médiák is azonnal felkapták, mindenki megpróbált utánajárni az okának.

Lapunknak dr. Dénes Tamás, a rezidens szövetség elnöke mondta el álláspontjukat.

– Végre megkapták a várva várt fizetésemelést, de az öröm addig tartott, amíg nem látták meg a fizetési papírokat. Milyen volt az első élmény?

– Azt kell mondanom, hogy sok ezer dolgozó többet kapott szeptember elsejétől, mint azelőtt. Viszont van a dolgozóknak egy olyan rétege, a fiatal szakorvosok, akik régen támogatást kaptak, és azoknak a béremelése nem érte el a támogatás összegét, miközben a támogatást elvonták. Így a béremeléssel együtt is több tízezer forinttal visznek kevesebbet haza, mint eddig. És van egy szűkebb réteg, egy pár tucat ember, akik a sürgősségi orvosképzésben szereztek szakvizsgát. Nagyon fontos az ő jelenlétük, hiszen nagyon kevés sürgősségi orvosunk van. Ők 130 ezer nettó forinttal visznek haza kevesebbet a béremeléssel együtt, mint amennyi az ösztöndíjuk volt rezidensként. Ha minket is bevontak volna a bértárgyalásokba, akkor elmondhattuk volna ezeket a gondolatainkat, a döntéshozóknak, és akkor nem vegyült volna üröm az örömbe. Hiszen mégiscsak örömteli, hogy van béremelés, de vannak ilyen kis szépséghibái, ami egyes munkavállalóra kivetítve igen komoly munkabér kiesést jelent.

– Mennyi volt a rezidens ösztöndíj amit elvettek, és mennyi a béremelés?

– Az ösztöndíj 150 ezer bruttó volt, a béremelés bruttó 107 ezer forint. Egy szakorvos tekintetében az igaz, hogy az ösztöndíj nem számított bele az alapbérbe, így az ügyeleti díjak számításába sem, míg a béremelés beleszámít. Ha jövőre újra megkapjuk ezt a 107 ezer forintot, amire ígéret volt, akkor valójában mindenki a pénzénél lesz, kivéve a sürgősségi szakorvosokat, akik még így is jóval kevesebbet fognak keresni, mint rezidensként.

– Nem félő, hogy most még több orvos fog kivándorolni, mint eddig? Hiszen ezt az ösztöndíjat azért hozták létre, hogy itt tartsák a fiatal orvosokat.

– Ezek mindig azok a bizonyos cseppek a pohárban, de hogy kinek lesz ez az utolsó, azt nem tudjuk megmondani. Semmiképp sem jó üzenet az, hogy van egy öt évre szóló szerződés, amit aztán megszüntetünk úgy, hogy nem kompenzáljuk ezeket a szakorvosokat. Itt nem olyan sok pénzről beszélünk, hiszen megkapják a béremelést, a hiányzó összeget pedig kapják támogatásként vagy ösztöndíjként jövő évig, amikor megkapják a béremelés második ütemét. Ám ez is egy fura helyzet, hiszen szakorvosként fogok annyit keresni, sokkal nagyobb munkaterhelés és felelősség mellett, mint rezidensként. Tehát az ütemezéssel gondok vannak, mindemellett hangsúlyozni kell, hogy örülünk, hogy van ez a béremelés.

 

Próbáltunk utána járni, hogy Ajkán mi a helyzet. Ezért közösségi oldalunkon mi is felhívást tettünk közzé, miszerint keressük az azokat a rezidenseket, akik rosszul jártak a béremeléssel. Persze olyanokat is keresünk, akik jól jártak. Felhívásunkra sajnos senki nem jelentkezett, ezért megkérdeztük dr. Nyári Ildikót, az ajkai kórház főigazgatóját. Írásban feltett kérdésünkre tömören így válaszolt: „Megkeresésére tájékoztatom, hogy előre látható volt, hogy így lesz. Intézményünkben egy rezidenst érint, aki nem kíván nyilatkozni.”

Míg a szakorvosok helyzete megoldódni látszik, addig a fogorvosok munkabeszüntetéssel fenyegetőznek. Egy levelet juttattak el dr. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárnak, melyet 557 fogorvos már akkor aláírt. Petíciójukban az áll, hogy ha a kormány nem emeli meg a támogatásukat, és eléri a petíciójuk az ezer aláírást, akkor egy hétre leállítják a fogorvosi ellátást.

– Ezalatt csak sürgősségi ellátást tudnak nyújtani – mondta lapunknak dr. Nagy Ákos keszthelyi fogorvos.

Próbáltunk utánajárni, hogy Ajkán csatlakoztak-e ehhez a petícióhoz a fogorvosok. Megkerestük a szociális irodát, de ott nem hallottak erről, feléjük senki nem jelezte az esetleges leállást. Próbáltunk felhívni fogorvosokat. Akit sikerült elérnünk, az igazából nem is hallott a kezdeményezésről, a többség pedig telefonon elérhetetlennek bizonyult. Az ÁNTSZ felé sem jelezte egy fogorvos sem, hogy szeretne élni a munkabeszüntetéssel.

Az egészségügyi problémákkal kapcsolatban megkérdeztük Rig Lajos országgyűlési képviselőt is. Válaszában elmondta, hogy ez előre látható és elkerülhetetlen volt. Hiszen ez egy kertfinanszírozás és a béremelés miatt meg kellett, hogy szűnjön a rezidens ösztöndíj. A képviselő azt is megerősítette, hogy tulajdonképpen csak egy szűk réteg járt rosszul a béremeléssel, hiszen minden szakorvos megkapta a béremelést, azok is, akik tíz-tizenöt éve dolgoznak a szakmában. Ellenben felvetett egy érdekes kérdést is: Vajon érdemes-e megemelni az orvosok bérét annyira, hogy ne kelljen nekik másik kórházban is munkát vállalniuk? Mert most egy orvos akár több praxist is betölt, és akkor ezeket a kieső praxisokat nem lenne kivel pótolni, így nagyon könnyen orvoshiány léphetne fel. A fogorvosokkal kapcsolatban a képviselő elmondta, igaz, hogy ők nem kapták meg a 130 ezer forintos emelést, mint a háziorvosok, de hozzátette, hogy a fogorvosok maszekban is meg tudják keresni ezt a pénzt. Hiszen Ajkán talán egyetlen olyan fogorvost sem találni, akinek ne lenne magánpraxisa is. Ráadásul olvasóink szerint elég nehéz elkülöníteni azt, hogy éppen mikor járunk fizetős, vagy TB által finanszírozott ellátáson.

Összességében elmondhatjuk, hogy Ajkán jó orvosnak lenni és talán betegnek is, hiszen a mi orvosaink panaszkodás helyett a munkára koncentrálnak. Ezt innen is köszönjük nekik.

F.P.T.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply