Egy év alatt többen halnak meg a kórházakban a rossz higiéniás állapotok miatt, mint közúti balesetekben

Lakossági fórum (Fotó: Györkös)

Részországgyűlést tartott Ajkán az MSZP parlamenti frakciója, ahol a párt folytatta már megkezdett választási programismertetését. A gyűlést egy sajtótájékoztató követte, majd az Ajka Tv vendége volt egy stúdióbeszélgetés erejéig dr. Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője.

A részországgyűlés egy politikai roadshow része, Ajkát megelőzően az MSZP országgyűlési frakciója Hajdúszoboszlón, Egerben és Kazincbarcikán is járt. A zárt rendezvényen ezúttal az egészségügy kérdéseit vették górcső alá, így az előadók között feltűnt például Székely Tamás és Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter is.

A zárt ülést követő sajtótájékoztatón dr. Tóth Bertalan azzal kezdte mondandóját, hogy ma Magyarországon az igazságtalanság az uralkodó szemlélet.

– Igazságtalanság van, mert ez a kormány, amely már nyolc éve vezeti az országot egy olyan társadalomfilozófiát követ, ami arról szól, hogy akinek több van és akinek már van, az kapjon még többet, akinek pedig kevesebb van, vagy akinek nincs, azoknak a millióknak pedig elengedi a kezét – nyomatékosította mondandóját dr. Tóth, majd így folytatta:

– Ma Magyarországon több millió ember úgy él, hogy nem jön ki a fizetéséből, hó végén elfogy a pénze, nem tud egy váratlan kiadást finanszírozni, nem tudja a ruhákat, a gyógyszereket megvásárolni a gyermekeinek.

Dr. Tóth Bertalan azt is elítélte, hogy alacsonyak a nyugdíjak és előfordul, hogy emberek fagynak meg saját otthonukban, mert nem tudnak tüzelőt vásárolni. Hozzátette még, hogy ma Magyarország a korai halálozások számát tekintve Európában az utolsó előtti helyen áll.

Az MSZP szeretné elérni, többek között, hogy megduplázzák a minimál nyugdíjakat, felzárkóztassák a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat és jelentősen növekedjen a házorvosok száma, letelepedésük segítésével és munkakörülményeik javításával.

A frakcióvezető elmondta, hogy az MSZP tíz pontos programot állított össze, amely garanciát jelenthet arra, hogy 2018 után az egészségügyben is igazságot lehessen tenni.

A programot Szakács László frakcióvezető helyettes ismertette. Az általa összegyűjtött adatok szerint ma hazánkban 300, több mint fél éve betöltetlen háziorvosi státusz van, emiatt több mint egymillió ember nem juthat rendszeres orvosi ellátáshoz. Egy mellbevágó adatot is ismertetett: Magyarországon 32 ezerrel többen haltak meg a rendszer szervezetlensége miatt, mint ami az orvosilag indokolt lett volna. A kórházi fertőzések terjedése pedig azt okozza, hogy ma már egy év alatt többen halnak meg a kórházakban uralkodó rossz higiéniás állapotok miatt, mint közúti balesetekben.

Szakács László elmondta azt is, hogy Magyarországon a kezdő orvosok keresete a szlovák kollégáik fizetésének egyharmadát teszi ki. Állítása szerint mára a környező országok célországokká váltak a magyar orvosok számára.

A frakcióvezető helyettes hivatalos felméréseket említve állította, hogy az unió országai közül magyar emberek költenek a legtöbbet magánegészségügyre. Szavai szerint ezt nem a jobb szolgáltatás reményében teszik, hanem azért, hogy “egyáltalán valamilyen ellátáshoz jussanak”.

Az MSZP által megfogalmazott, az egészségügy jobbá tételét célzó tíz pontos programot határozati javaslat formájában fogják benyújtani a parlament elé – tette hozzá a frakcióvezető helyettes.

A részországgyűlés után az ajkaiak lakossági fórumon ismerkedhettek meg az MSZP egészségügyi programjával.

Lékó Sándor

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás