Egy nap a kézilabda jegyében

Fotó: az egyesülettől

Az Ajkai Trampolin SE (ATSE) U12-es fiúcsapata meghívást kapott a Nemzeti Kézilabda Akadémiától (NEKA), a BEactive Európai Sporthét keretében megrendezett NEKA bemutató napra a közelmúltban, ahol nemcsak tudásukat csiszolhatták, de a sportág kiválóságaival is találkozhattak, így élményekből és motivációból is kijutott a fiataloknak a nap során.

A csapat már kora reggel útnak indult, ugyanis reggel 9 órától kezdődtek a programok Balatonbogláron. Elsőként a magyar női serdülő- és ifi válogatott edzését tekintették meg, majd maguk is pályára léphettek, ugyanis Imre Vilmos, – volt szövetségi kapitány – a NEKA fiú-szakág vezetője tartott edzést az ajkai egyesület növendékeinek.

Fekete György szervezetfejlesztési vezető előadásban mutatta be az intézményt a fiataloknak, beszélt a bekerülés feltételeiről, valamint az intézményben tanulók mindennapjairól. Andorka Sándor sportszervezővel az Akadémia területét járták be, és az úgynevezett „NEKA-falvat”, ami saját balatoni strandot, étkezőt és rehabilitációs részleget is magában foglal.

Az Akadémia felfedezése után az ATSE fiai barátságos kézilabda mérkőzésen mérték össze erejüket a Balatonboglári SC U12-es kollektívájával. Zárásként pedig a Kézilabda Akadémia csapatainak edzését tekintették meg.

A fiatalok találkoztak a hazai kézilabda sportág nagyjaival: Mocsai Tamással, Bohus Beátával, Siti Beával, Gyurka Jánossal, Hajdú Jánossal és ifj. Kiss Szilárddal is. Élménydús napjukról az M4 sportcsatorna stábja kérdezte őket.

Az ajkai kézilabdások élményekkel és motivációval telve tértek haza. Az első edzésen pedig büszkén számoltak be kisebb csapattársaiknak a Balaton parti nap eseményeiről.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply