Együttélésben 3+2 napon át Kiscsőszön

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület harmadszor szervezte meg szeptember 15-16-17-én az Együttélésben című képzést és kisfesztivált Kiscsőszön. A rendezvény eredeti célja a magyarországi kisebbségek és a határon túli magyarság kultúrájának egy programba ötvözése, ezek összehasonlítása, a kultúrák egymásra hatásának megismerése a táncokon és zenéken keresztül. Az elmúlt két esztendőben népszerűek voltak a cigány-magyar kultúrára épülő programok. Idén a magyarországi délszláv nemzetiségek és a délvidéki, vajdasági magyarok kultúrája került a fókuszba.

Mindkét anyag nagy sikert aratott a képzés résztvevői körében, akik összesen ötvenketten jelentkeztek a hosszú hétvégére Ajkáról, Sopronból, Tatáról, Berhidáról és Veszprémből. A képzésen résztvevők többsége az ifjúsági korosztályba tartozott, de többen voltak felnőtt korúak is.

Pénteken este a tököli Kóló zenekar és táncoktatóik érkeztek Kiscsőszre. A táncképzés 17.00-kor kezdődött, 20.00-ig tartott. Ez idő alatt közel húszféle délszláv tánccal ismerkedhettek meg a táncosok, amelyek főként lánc-szerű, egyszerűen ismétlődő motívumkincsű folyamatok voltak. A táncokban horvát, szerb és makedón anyagok mutatkoztak meg. A megtanult ismereteket a hajnali négyig tartó táncházban kamatoztathatták a fiatalok, amit szintén a Kóló zenekar kísért egy rövid koncertet követően.

Szombaton folytatódott az oktatás. A vajdasági Topolya és Óbecse zenészei, táncmesterei vállalták a tanítást. Kisimre Szerda Anna és Kisimre Árpád mesterek Doroszló táncait és hagyományát mutatták be a képzés résztvevőinek. A táncanyag egyszerűsége ellenére az egész szombati napot érdekfeszítő ismeretátadással töltötték meg, bemutatva a jellemző viseleteket, mesélve az emberekről, a szokásokról és megtanítva a jellegzetes népdalokat.

Vasárnap a délszláv táncok mellett egy anyaországi anyag, Mezőföld is előkerült, melynek szintén nagy sikere volt. Ezt a táncot Hahn-Kakas István és Tombor Bea, fehérvári mesterek tanították.

A rendezvény másik vonulata az évek óta egyre nagyobb formát öltő helyi és térségi értékfesztivál volt, amely nagy sikert aratott és a tavalyihoz hasonlóan kiemelt látogatói kört vonzott. Ez a programrész nem csak a szakmabelieknek, hanem a régió minden, kultúra iránt érdeklődő lakójának is szólt. A programban nemcsak népművészet, hanem az értékek széles palettája is jelen volt, így kiállítóként és vásározóként ott voltak a térség kistermelői, megmutatkoztak a különböző szakmai intézmények, cégek, civil szervezetek is. A falvakból összegyűlt civil csoportok a gasztronómiai különlegességeket is igyekeztek felvonultatni, így ételféleségekben is bővelkedett a program.

(A bemutatkozó és jelen lévő szervezetek, értékőrzők: Csöglei Baráti Kör, Kerta Önkormányzata, Somlótája Vadásztársaság, Bakonyerdő Zrt., Élő Forrás Alapfokú Művészeti iskola, Nemzeti Művelődési Intézet, Hagyományok Háza, Közép-Dunántúli Szövetség az Ifjúságért, Soproni Pendelyes Népművészeti Egyesület, Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület, Kiscsőszi Értéktár Bizottság, Kovács Tiborné gyógynövény szakértő, Magyar Fogyatékosok Lovas Sportszövetsége, kézműves mesterek.)

A kiállítók számára sátorrendszert építettek, így a rendkívül mostoha időjárás sem tudta megakadályozni a sikeres megvalósítást.

Magas színvonalú kulturális programokban is bővelkedett a rendezvénysorozat. Pénteken este 20.30-tól tartották Gryllus Vilmos és Gryllus Dániel, valamint az Első Pest Rackák közös koncertjét. A koncert anyaga egy új, közös program eredménye, amelyet Kiscsőszön mutatott be először ez a formáció, a közeljövőben pedig a Művészetek Palotájában lesz a budapesti bemutatkozás. A közös előadás után a Rackák újabb koncert formájában játszották el népzenei műsorukat, ami hatalmas sikert aratott a zsúfolásig megtelt sátorban.

Szombaton a térség kulturális csoportjai szerepeltek a sátor színpadán. Délután öt órától mutatkozott be a helyi gyerekekből szerveződött Hunyorgók bábcsoport, majd a Kiscsőszi Ifjúsági Táncegyüttes. Ezt követte Veszprém megye három kiemelkedő néptáncos közössége, a Gerence Néptáncegyüttes, a Homokbödöge Táncegyüttes és az Ajka-Padragkút Táncegyüttes, az este koronájaként pedig a magas színvonalú műsorairól ismert Dunántúl Népi Kommandó mutatta be másfél órás műsorát. A programot ismert népzenészekből verbuvált kiváló zenekar kísérte (Németh Dénes hegedű, Horváth Attila hegedű, Mester László brácsa, Mihálydeák Barna bőgő). Ez a banda húzta a majdnem világosodásig tartó táncház muzsikáit is.

Vasárnap, a családok napján, a képzés mellett a húszéves jubileumát ünneplő Fláre Beás Zenekar tartott nagy sikerű koncertet, amely méltóképpen koronázta meg a hétvégét. A jelen lévő Soproni Pendelyes és a Fajkusz Banda további két napot maradt Kiscsőszön, szakmai továbbképzés céljából, így a programsorozat öt naposra bővült.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply