Mozgalmas sors adatott Tatai Imrének, a Kohász utca Imre bácsijának, így bőven van mit mesélnie a rokonoknak, ismerősöknek, főleg, hogy a bácsi november 13-án már a 100. születésnapját töltötte be. Családja körében ünnepelt, akik rendhagyó ajándékkal lepték meg. Fát ültettek neki egykori szülőházánál, Bódén.
Az ünnepeltet a város nevében dr. Horváth József alpolgármester és Péntek Magdolna, az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodájának vezetője is felköszöntötte a nagy napon. Az alpolgármester felidézte a szépkorú bácsi életútját, teret engedve a közös emlékezésnek.
Tatai Imre 1919. november 13-án, Bódén látta meg a napvilágot. Hatan voltak testvérek, ma már senki sem él a bácsin kívül. Édesapja bányában dolgozott, így a munkaszeretetet, kitartást, edzettséget már kisgyermekként értéknek tekintette szülője példája nyomán.
Az elemi iskola hat osztályát a településen végezte el, a hetedik, nyolcadik osztályt Ajkán járta ki. Majd Veszprémben folytatta tanulmányait a vegyipari technikumban. Gyermekként sok baleset érte. Az még megszokott egy fiútól, ha fára mászik és esetleg leesik, de Imre bácsival más szerencsétlenségek is történtek. Többek között megégette magát, felszakadt a háta, eltörte a lábát…
Elmondása szerint a leventékhez azért szeretett járni, mert nagyon jó közösségnek tartotta az övékét, így szívesen sportolt velük együtt. Futásban remekelt, országos szintű eredményeket is elért, ám a lábtörését követően országos versenyeken már nem indulhatott, pedig a 800 méteres síkfutás volt a kedvence.
Három évig katonáskodott a Horthy-hadseregben, amit kihívásnak és edzésnek tekintett csakúgy, mint a sportot. Itt is megtalálta a helyét, jól érezte magát a hadi közegben. Ezt követően bányában dolgozott, majd 1940-ben behívták katonának, Sopronba. Tiszti iskolába azért nem jelentkezett, mert akkor egy évvel tovább kellett volna szolgálnia, de akkor már udvarolt későbbi feleségének, Nagy Irénnek, aki tósoki lány volt, majd az Üveggyárban dolgozott.
A fiatalok gyermekkoruktól ismerték egymást, ugyanis míg Irénke a libákat őrizte a mezőn, Imre a marhákat az erdőben. 1939-ben, Tósokon kezdődött a bimbózó románc, amikor Irén, akit Csirikének hívott a kedvese, egy színdarabban lépett fel. Az előadás végén az úriember egy szál vörös rózsával lepte meg kiszemeltjét, ezt követően már együtt mentek a bálba táncolni. A többi meg már történelem, ahogy mondani szokás. 1944. július 30-án házasodott össze a pár. Egy lányuk született, Judit.
Imre bácsi 1943-tól nyugdíjazásáig, 1980-ig a Timföldgyárban dolgozott. Munka után sokat járt Tósokra, a felesége szüleinek házához, ahol a kertben mindig volt mit tenni. Szívesen kertészkedett, mert kikapcsolta a munka e fajtája.
A felesége 10 év betegeskedés után 2001 karácsonyán halt meg. Imre bácsi ma egyedül él, a sok korábbi megpróbáltatás ellenére jó fizikai és szellemi állapotban. Élete emlékeit rendezgeti és leírja, amiről már könyvet is kiadott. Két unokája és a dédunokája is szívesen hallgatja a papa régi történeteit, így mindig kalandos mesélésekbe torkollnak a találkozások.
Leave a Reply