Életminőséget javító változások Padragkúton

Fotó: Futó

Fontos dátum a padragkútiak életében 2018. szeptember 17-e, ugyanis ezen a napon írta alá Schwartz Béla polgármester a Családok Átmeneti Otthonának, közismert nevén CSÁO-nak a megvételéről szóló szerződést a város nevében az épület tulajdonosaival. Az adásvétel szimbolikus jelentéssel bírhat a településrészen élők számára, mivel az elmúlt évek tapasztalatai szerint a helyieknek az otthonban élők beilleszkedésével, szocializációs problémáival és eltérő kulturális hátterével volt a legtöbb problémája – az ország minden tájáról érkeztek családok az intézménybe –, aminek a néhány hónapja tartott lakossági fórumon hangot is adtak. Ennek hatására döntött Ajka Város Önkormányzata a megvételről és az épület más célra történő felhasználásáról.

A jogi aktust dr. Jáger László címzetes főjegyző irodájában bonyolították le a felek. Ezt követően kérdeztük a polgármestert az adás-vétel legfontosabb, minden padragkúti lakost érintő részeiről, vagyis hogy mikor kell a CSÁO lakóinak kiköltöznie az épületből, illetve mire kívánja használni az önkormányzat a Bánya-kert szomszédságában álló ingatlant a későbbiekben. Továbbá a településrészi fejlesztésekről is szó esett.

Schwartz Béla tájékoztatójából kiderült, hogy úgynevezett Fiatalok Házát kívánnak kialakítani a területen, ami az ajkai Fecskeházakhoz hasonló szerepet tölt majd be a településrészen, de ez a folyamat nem tud végbemenni néhány nap alatt.

– A legtöbb ember azt gondolja, hogy akkor holnaptól minden megváltozik, de ennek van egy kifutási ideje. 2019. augusztus 1-jéig költöztetik ki az alapítvány munkatársai a jelenlegi lakókat és ezt követően kaphatja meg teljes körűen az önkormányzat az épületet. A padragkútiak életében és mindennapjaiban tehát az adás-vétel a jövő évtől jelent minőségi változást – fogalmazott a város vezetője, majd rámutatott, hogy az önkormányzatnak fontos a helyiek véleménye, ezért döntöttek a CSÁO megvétele mellett, hiszen a többség ezt kérte a már említett fórumon.

Fotó: Futó

A településrészen rendszeres parázstéma a vízelvezetés kérdése is, így ez ügyben is kíváncsiak voltunk a polgármester észrevételeire, hiszen egyre gyakrabban hullik nagymennyiségű csapadék térségünkben, Padragkutat sem kímélve…

– Hatalmas munkában vagyunk az árkokat illetően. Az elmúlt évben már kisajátítottuk az egyik árokrendszert, ezeken a területeken már hozzá is kezdtünk a megfelelő átereszek kiépítéséhez, az árkok kitakarításához, valamint az eltömődött részek, kapubejárók helyreállításához, burkolatok cseréjéhez. Egy másik árok kisajátítása még folyamatban van, de ezt is meg kell oldanunk, ha már egyes tulajdonosok nem foglalkoznak a rendben tartásával hosszú évek óta. Furcsaságokból is akad bőven, ezeket is korrigálnunk kell, a szemét eltakarításáról nem is beszélve, hiszen növényi maradékot, szőlővenyigét, vagy éppen hűtőszekrényeket is találtunk az árkokban. Ezek mind elállják a víz útját, eltömítik a rendszert. Pont ezért kérem, hogy a helyeik becsüljék meg az erőfeszítéseinket, hiszen idén csaknem 30 millió forintot fordítottunk karbantartási munkálatokra a városrészben – jelezte a polgármester.

Zárásként a Bánya-kertet emelte ki, ahol már év eleje óta folyik a munka. Az önkormányzat lebontatta a romos épületet. A  hat hektáros területre parkolót, játszóteret, sportpályákat, tematikus parkot és bogyósgyümölcsök termesztésére alkalmas kertet álmodtak a tervezők, amelynek a megvalósítása szintén több évet fog igénybe venni.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply