Életünk fekete-fehéren

 

Életképeket, sorsokat örökít meg képein Benkő Imre. A 73 éves fotográfus Ajkán végezte gimnáziumi tanulmányait. Kiállítása Lét-tér 1981-2016 címmel az 55 éves osztálytalálkozó napján, augusztus 18-án nyílt meg a Nagy László szabadidőközpont színháztermében.

Az alkotó egykori osztálytársát, Varga Györgyöt kérte fel arra, hogy köszöntse a kiállításon a vendégeket. Az osztálytárs csodálkozott, kérdezte az alkotót, hogy miért nem ő köszönti a látogatókat. Benkő Imre azt válaszolta, azért, mert ha közben talál valami érdekes témát, inkább lefotózná.

A kiállítás, akárcsak az előző, egy osztálytalálkozóhoz kötődik. Az egykori állami általános gimnázium volt tanulója először az ötvenedik, most pedig az 55. érettségi találkozón állított ki munkáiból. A megnyitón részt vett számos osztálytárs is, aki büszke arra, hogy Benkő Imrével járhatott egy iskolába. Varga György megköszönte mindenkinek az érdeklődést, és reményét fejezte ki, hogy még többször találkozhatnak társuk kiállításának a megnyitóján.

A kiállító munkásságát Csabai Tibor, az Ajkai Grafikai Műhely vezetője méltatta. Elmondta, hogy Benkő Imrének a mostani a hatodik ajkai kiállítása. Az első 1989-ben nyílt, a címe Korképek volt. A fotókon az acélváros és a Havanna lakótelep volt a maga komor valóságában, az ikrek, akik a különbözőségükben is hasonlítottak egymásra. A másodikon, hat évvel később, a látogató megismerkedhetett a budapesti Sziget fesztivál légkörével, jellegzetes figuráival. Ott és akkor minden társadalmi réteg képviselteti magát. Megjelenik a pályakezdő tanár, a bróker, akinek még a nyakában a nyakkendő, majd rájön, hogy ez ciki, és megszabadul tőle. Jellegzetes alak a végtelen szabadságot kereső hippi, aki felpörög, magányra vágyik, majd ismét felpörög. A fotográfust mindig vonzotta a színpad világa, a koncertek hangulata.

Az Utak fotóesszé a keleti blokk és egzotikus országok lakóinak életét, pillanatokat mutat be. Az alkotó járt Koreában, Kambodzsában, Kínában, Indiában, Japánban. Most egy magyarországi panorámát bemutató albumon dolgozik. Képeit a „benkős” fényekről is könnyedén felismerhetjük. Fekete-fehér fotók, kézi nagyítással. Szereti a szürkét, a szórt fényt, mert az adja ki a legjobban az arcokat, a formákat. Ha süt a nap, képes megvárni, amíg sötétedni kezd, vagy amíg eltakarják a napot a felhők.

Benkő Imre az, aki mindig mosolyog, aki nem lökdösődik, hogy egy-egy fotót elkészítsen, nem nyomul, nem vitatkozik. Mosolyog, és már ott is van. Kattan a gép, és lecsap a pillanatra. A gép kattanása durva hang. Jelzi, hogy egy pillanatot elloptak az életünkből azért, hogy másoknak is adhassák. A fotók az esendő, hétköznapi embert ábrázolják a maga valóságában. Az életben, ami néha nem jó, de abban élünk, abban történnek velünk a dolgok, az örömök, a bánatok, a szerelmek. Benkő Imrét mindenhová beengedik. Fotózott már szépségkirálynő-jelöltek öltözőjében is. Képei egyéni és csoportos kiállításokon a világ másik részére is eljutottak.

A kiállítás szeptember 2-ig, naponta 9 és 16.30 óráig tekinthető meg.

T.A.

Benkő Imre 1943. február 17- én született Budapesten, 1957 és 1961 között Ajkán volt gimnazista. 1973-tól tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, 1977 és 1980 között a Fiatal Fotóművészek Stúdiója tagja. A dokumentarista fotográfia óraadó tanára volt a Magyar Iparművészeti Egyetemen 1988 és 2000 között, és 1993 óta szabadfoglalkozású alkotóként dolgozik.

Balázs Béla-díjjal 1981-ben ismerték el,

Joseph Pulitzer-emlékdíjat1991-ben kapott, 2004-ben

Érdemes művész, 2016-ban

Kiváló művész elismerésben részesült.

Egyéni kiállítása volt Budapesten, Havannában 1985-ben, 1997-ben Prágában, Berlinben és Pozsonyban, csoportos tárlaton bemutatkozott többek között Amszterdamban, New Yorkban és Pozsonyban.

gyj_benko imre fotokiallitasa 0316
Az alkotó munkásságát több díjjal ismerték el

 

 

Mentés

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply