Elkezdődött a Nyugdíjas Szabadegyetem

szabadegyetem

Megtelt a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ színházterme február 13-án délután, amikor Utassy István önkormányzati képviselő, a város Művelődési-, Oktatási- és Sportbizottságának az elnöke útjára indította a Nyugdíjas Szabadegyetem idei sorozatát.

A tavalyi érdeklődést messze meghaladta az idén vásárolt bérletek száma, így több, mint 400 nyugdíjas ül a képzeletbeli iskolapadban, hogy tudását gyarapítsa. Bizonyára a témaválasztás is közrejátszott ebben, hiszen a gasztronómia jegyében zajlanak az előadások.

Elsőként Ferencz Pál mezőgazdasági mérnök, a bódéi Ferencz kert közismert tulajdonosa Kertünk titkai címmel tartott egy kerek előadást. Amelyben szinte minden témakört érintett, amely a kerttel, mint bekerített területtel foglalkozik a kezdetektől napjainkig. A háromezer évvel ezelőtt egyiptomi, mezopotámiai kertek kialakításával kezdte, majd a görög és a római kertek sajátságaival folytatva jutott el a reneszánsz és a barokk kerteken keresztül a XIX. századi tájképi kertekig. Ezen előzmények után részletesen ismertette korunk veteményes kertjében a ránk váró feladatokat, kiemelve a vetésforgó fontosságát. A gyümölcsfákkal kapcsolatban elmondta, hogy rendkívül fontos a hely kiválasztása, amelynél a talaj milyenségét figyelembe kell venni. Példaként megemlítette, hogy a napjainkban közkedvelt áfonyával Ajka környékén nem érdemes kísérletezni, még teljes talajcsere esetén sem marad meg tartósan. Viszont meg lehet próbálkozni a fügével, a kivivel. Kitért a permetezés fontosságára, hiszen sok bosszúságot elkerülhetünk, ha a megfelelő évszakban és időpontban, az éppen napirenden lévő kártevők ellen permetezünk.  Elmondta, hogy sajnos napjainkban egyre kevesebb haszonkertet lehet látni ezért a pihenőkertekre nagyobb figyelmet kell fordítani. Javasolta, hogy a kert közepe felé haladva egyre alacsonyabb növényeket telepítsünk. Az évelő és egynyári növényekkel lehet lezárni a telepítés sorát. Mindezeket betartva jobban érvényesül a térhatás. A dézsás növényekkel, pedig változatossá lehet varázsolni a környezetünket. Befejezésül elmondta, hogy kellő odafigyeléssel a növények látványa kiegészül az állatok megjelenésével a kertekben, amely nagy örömöt tud szerezni a tulajdonosnak. Az előadás tartalmas volt. A végén tanácsokkal látta el a szakember a személyesen érdeklődőket.

Az „Életet az Éveknek” Ajkai Nyugdíjas Klubok Egyesülete elnöke Zábrák Béla, mint az esemény gazdája elmondta, hogy legközelebb Nardai Anita, a magyarpolányi Falatnyi Pékség pékmestere tart előadást Liszttől a kenyérig címmel.

Cs.B.É.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply