Október 31-én töltötte be a 90. életévét, de huszat minimum letagadhatna Lakos Dezsőné, Irénke néni, akit sokan máig a Zenit egykori pénztárosaként emlegetnek, pedig az idős asszony már több mint harminc éve nyugdíjas. Irénke néni vidám természetű asszony, aki minden apróságnak tud örülni, mottója, hogy kár problémát generálni a dolgokból, hiszen az élet szép. A születésnapi köszöntőjén vendégeit levette a lábukról.
A szépkorú nénitől megtudtuk, hogy a család, a sütés-főzés, a szavalás és éneklés, illetve a vidámság tartja fiatalon. A szobában körbenézve ez látszott is, ugyanis minden szekrényt az unokák és a dédunokák fotói díszítettek, míg az asztalon a néni által készített ínycsiklandó sütemények (mézes krémes, zserbó, kókuszgolyó) sorakoztak szépen tálalva.
– Ne bántsa szívedet nagy remény vágya, nem a jólétben van a szíved boldogsága, örömet adhat a kunyhó is eleget, csak a szív legyen sorsával megelégedett – szavalta őszintén, kedves hangon az ünnepelt, aki egész életében azt vallotta, hogy élni csak jókedvűen, pozitív hozzáállással érdemes.
Irénke nénit dr. Horváth József alpolgármester és Péntek Magdolna, az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodájának vezetője virágcsokorral és a miniszterelnök által küldött oklevéllel köszöntötte a jeles napon, menye Ibolya és barátnője Mihály Gyuláné Jolika, valamint munkatársaink jelenlétében. A szűk körben tartott ünnepségen az alpolgármester felidézte az idős asszony életútját, ám az emlékezés a végére vidám történetmesélésbe csapott át, ahol a szépkorú néni egy régi dalt énekelve búcsúzott, melyet még leány korában egy szerenád alkalmával kapott.
Az idős hölgy Szabó Irénként látta meg a napvilágot 1927-ben, Pápasalamonban. Szülei gazdálkodással foglalkoztak. Hárman voltak testvérek, de ma már csak ő él. Az elemi iskolát a faluban végezte el, majd középiskolába Pápára járt, ahol érettségit szerzett. Elmondása alapján a diákévek alatt sokszor írtak barátaival verseket, mondókákat egymásnak emlékkönyvekbe, de az övé elveszett. Pontosabban a szülői házban felejtette a padláson, de mire eszébe jutott évekkel később, addigra a házat már lebontották, pedig meg akarta mutatni a gyerekeinek. Az iskola befejezése után Pápasalamonban dolgozott a Körjegyzőségben.
A férjét, Lakos Dezsőt a dobai kastélyban ismerte meg egy bál alkalmával 1946-ban. Öt évig hagyta, hogy udvaroljon neki a férfi, mielőtt 1951-ben hozzá ment volna feleségül. Házasságkötésük után Ajkára költöztek, mert Dezső bácsi itt dolgozott. A néni szerint Ajkára napjainkban szinte rá sem lehet ismerni a szó jóértelmében, annyira megújult és megváltozott a régi, falusias mivoltához képest.
A házaspárnak két gyermeke született, Dezső és Ernő. Irénke néni a gyermekei születése után elvégezte a kereskedelmi szakiskolát. Először a Pannonkernél, majd az ÁFÉSZ-nál dolgozott a férjével együtt, a Zenit ABC-ben pénztáros volt, onnan is ment nyugdíjba. Dezső bácsi 2003-ban halt meg, Irénke néni azóta egyedül él. Ellátja saját magát, az ebédet hétközben hozzák neki és hetente gondozónő is segíti a háztartási teendőkben. A nyarat mindig az idősebb fiával tölti Szigligeten, télen pedig sokat van Budapesten a másik fiánál.
Irénke néni nagyon vidám természetű, élvezi az életet, hálás mindenért és eszébe sem jut panaszkodni. Ugyan a járás már kissé nehézkes számára, ezért botra van szüksége, de ennek ellenére pozitívan szemléli a világot.
A szépkorú asszonynak gyakran besegíti barátnője, aki napi szinten látogatja. A néninek öt unokája és hét dédunokája van, akik mind messze laknak az országban, de ha akad egy kis idejük, egyből keresik telefonon a nagyit. Születésnapja alkalmából nagyszabású ünnepséget szerveznek neki, ahol összegyűlt a család apraja-nagyja. Irénke néni fotóalbumot kapott, illetve egy a születése napján összegyűjtött hírekből álló újságot.
Leave a Reply