Elsején nyitott az éjszakai menedékhely

Novembertől április végéig az éjszakákat is meleg helyen tölthetik a hajléktalanok. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett gondviselés házában tíz férfi szállhat meg. A működtetők a hidegekben senkit sem utasítanak el, ezért 2014-ben előfordult, hogy a szálláson elhelyezettek létszáma  az engedélyezett férőhelyszámot meghaladta, tudtuk meg Badics Marianna intézményvezetőtől.

A munkatársak tapasztalják, hogy egyre több a 30 -as és a 40-es éveiben járó hajléktalan. Ők gondozóiknak elmondják, hogy a körülményeik miatt nagyon sokan elfordulnak tőlük, ha kiderül, hogy az utcán élnek, sok munkáltató elutasítja jelentkezésüket, így jövedelem hiányában esélyük sincs arra, hogy kitörjenek a helyzetből. A szeretetszolgálat munkatársai az álláskeresésben is segítenek. Indokolt esetben internet használatot, telefonálási lehetőséget is biztosítanak, fiyelemmel kísérik a kliens számára megfelelő lehetőségeket. A hidegebb hónapokban nem csupán a túlélést, hanem emberhez méltó körülményeket is nyújt a szálló, ahol étkezést is biztosítanak számukra, este pedig televíziót nézhetnek.

A gondviselés házában nőket nem tudnak elszállásolni.

Az egész évben nyitva tartó nappali melegedőben viszont ők is segítséget kaphatnak. Az ellátottak többsége ugyan itt is férfi, a nők aránya 25 százalék alatti. A melegedni, tisztálkodni, mosni, a munkába álláshoz, ügyeik intézéséhez segítséget kérni betérők között minden életkorú megtalálható. A kliensek száma 2010-től ugrásszerűen növekszik, egyre több ember szorul segítségre. Ennek oka, hogy vannak rétegek, amelyek nehezen jutnak tartósan  rendszeres jövedelemhez, valamint nagy az eladósodottság,  szinte minden család rendelkezik valamilyen hitellel, amit, ha megemelkedik a törlesztőrészlet, közbejön egy betegség vagy állástalanság, nem tud fizetni.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply