Első lépések a digitális térben

Illusztráció

Egyre nyilvánvalóbb, hogy napjainkban már nem lehet számítógépes ismeretek nélkül vállalkozást folytatni, hiszen elektronikusan kell intézni a levelezést, az árajánlatok bekérését, vagy éppen az adózást és a hivatalokkal kapcsolatos ügyintézést is. Az E-napló vezetéséről nem is beszélve, amely sok szakembert érint, ezért az Ajka-Devecser és Térsége Ipartestület is bekapcsolódott a digitális szakadék csökkentését célzó képzésbe.

– A kétkezű, szakmunkás dolgozók informatikai képzését ipartestületünk csakúgy, mint az IPOSZ (Ipartestületek Országos Szövetsége) fontosnak tartja ezért olyan számítógépes alaptanfolyamot szerveztünk tagjaink részére, amellyel elméleti és gyakorlati módon is hatékonyan segíthetjük az ezen adminisztratív feladatok megoldásához szükséges ismeretek elsajátítását – tájékoztatták lapunkat az Ajka-Devecser és Térsége Ipartestület munkatársai.

A képzésen az ipartestület tizennégy tagja vett részt heti kétszer négy órában, ahol lehetőségük nyílt a számítógépes alapok elsajátításra. Megtanultak e-mailt írni és küldeni, illetve árajánlatokat készíteni elektronikusan. A 35 órás képzést vizsgával zárták.

Az ipartestület munkatársai szerint a képzés rendkívül sikeres volt, amit a pozitív vállalkozói visszajelzések is megerősítettek, ezért megszervezték és el is indították a képzés folytatását haladó szinten, ahol már a banki utalásokkal, Excel táblázatok készítésével, böngészőkkel és a közösségi médiahasználattal ismerkedhetnek meg a résztvevők. A csoporttagok február végén ismét vizsgát tesznek bízva abban, hogy az elsajátított tudást fel tudják használni a vállalkozásuk még sikeresebbé tételében.

Az Ipartestület vezetősége azon dolgozik, hogy az ajkai vállalkozókat, iparosokat összefogja, részükre ingyenes, illetve kedvezményes képzéseket szervezzen.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply