Elsőscsalogató a nemzetiségi iskolában (videóinkkal)

Két fontos dolog van iskolában, az egyik az, hogy szívesen menjenek a gyerekek, a másik, hogy motiválva is legyenek. A legnehezebb feladat célt adni a gyerekeknek – mondta a szülőknek Szirmainé Vinkelmann Amália, a Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója február 17-én az elsőscsalogatón.

Tavaszváró kézműves foglalkozásra és játékos sportdélutánra várták Ajkarendeken a leendő első osztályosokat péntek délután az iskola tornatermébe. A mostani első osztályosok vidám tánccal kedveskedtek az idelátogató kicsiknek és szüleiknek. Gumimaci rúgd meg a bőrt! címmel jelmezes táncos produkciót adtak elő Kovácsics Gyöngyi és Lenner Éva tanárnők felkészítésében és közreműködésével. Szirmainé Vinkelmann Amália intézményvezető köszöntötte a megjelenteket és bemutatta a leendő elsős tanár nénit, aki idén Bőhmné Keszler Zsuzsanna lesz. Zsuzsa néninek ez lesz az utolsó osztálya, amit nyugdíjba menetetele előtt még osztályfőnökként végigvisz.

A köszöntő után az iskolavezető a szülőket körbevezette az intézmény épületeiben majd a könyvtárban vetítéses előadást tartott az iskolai tudnivalókról.

– Szép környezet, romantikus épületegyüttes, kis létszám, családias hangulat, jó megközelíthetőség –röviden így jellemezte az iskolát Szirmainé Vinkelmann Amália. Kitért még a heti öt óra német nemzetiségi oktatásra, a napközire és az aktív szabadidős tevékenységekre. Elmondta, hogy a nemzetiségi iskolában a nyelvtanulás nagyon nagy előny, de nagy felelősség is, hiszen komoly tananyagot kell megtanulniuk a gyerekeknek. Cserébe erős nyelvi alapokat sajátítanak el, családias légkörben. Szó esett még a biztonságos iskolába jutásról is. A helyi buszjárat pont az iskola előtt rakja le reggel a diákokat és mindig van két ügyeletes tanár is, aki várja őket a buszmegállóban.

Míg a szülők az iskolával ismerkedtek, addig a gyerekeket a pedagógusok kézműves foglalkozással foglalták le. Fakanálból aranyos tyúkot készíthettek, pasztellkrétával rajzolhattak, színezhettek vagy fecske madarat ragaszthattak. Az ügyesebbek a nemezelést is kipróbálhatták. Gyönyörű színes karkötők készültek ezzel a technológiával a gyapjúszálakból. A legnagyobb sor a nyíllövészetnél volt, szinte minden kisgyermek szerette volna kipróbálni ezt az ősi fegyvert. Nagyon jól ügyeskedtek a nyílvesszőkkel, szinte mindenkinek sikerült eltalálnia a felállított céltáblát.

Azok a szülők, akik lemaradtak erről a napról, még a márciusi nyílt nap alkalmával betekinthetnek a tanórákra és megismerkedhetnek az iskolai munkával.

F.P.T.

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply