Emberség-embertelenség, avagy helló „Volán” 2018-ban!

Illusztráció (Fotó: Györkös)

Egyik olvasónk küldte el nekünk történetét a helyi közösségi közlekedésben szerzett tapasztalatai alapján. Levelét az alábbiakban változatlan formában közöljük. Nektek mi a véleményetek, jártatok már hasonló cipőben? Osszátok meg velünk!

“Az eset március 1-jén történt, amikor az a nagyon hideg szeles idő volt. A gyermekvédelem területén dolgozva, munkám során hátrányból induló gyerekeknek és szüleiknek igyekszem segíteni, hogy élhetőbb, értékesebb életük lehessen nekik és ez által környezetüknek is.

Így történt, hogy egy anyukának Padragkútról Ajkára kellett utaznia a Nevelési Tanácsadóba egy 3 hónapos beteg kisbabával. Elkísértem, hogy segítsek a buszon, a babakocsit fel-le tenni, és jegyet venni. Visszafelé a 11órakor induló buszt el is értük.

Amikor a busz megérkezett a 3-as kocsi megállóhoz, a sofőr ránk nézve csóválta a fejét. Felszálltam és miután saját bérletemet felmutattam, kértem a lent várakozó anyukának és babájának jegyet. A sofőr azt mondta, nem szállhat fel az anya, csak ha összecsukja a kocsit. A hátsó ajtót nem nyitja ki. Visszamentem az anyához és tanakodtunk. Amíg ketten összecsukjuk a kölcsönkapott régimódi babakocsit hová tegyük a babát? A következő busz 1 óra múlva indul, megvárjuk, de mi van, ha arra sem engednek fel?

Felmentem hát a Volán vezetőjéhez és megkérdeztem, hogy a mai világban szabad-e ilyennek történnie? Én annak idején szerencsés voltam, mert a kisbabáimmal nem kellett buszoznom, de mi a rendje 2018-ban a babakocsis tömegközlekedésnek?

Az igazgató tájékoztatott a törvényi és munkaköri szabályozásról, valamint a szerinte normális emberi hozzáállásról. (Gyermekkocsival szállított kisgyermek elhelyezése és felügyelete minden esetben a kísérő feladata azzal a kiegészítéssel, hogy a gyermekkocsiban vagy ölben történő szállításáról is a kísérő dönt. Gyermekkocsiban a kisgyermek csak a kocsi rögzített állapotában és a gyermek bekötése esetén szállítható. A gyerekkocsit akkor is elmozdulás ellen rögzíteni kell, ha a gyermek nem abban utazik.)

Véleménye szerint ideális esetben a sofőrnek illett volna kiszállnia és a babakocsi felemelésében, szűkös hely, vagy sok utas esetén pedig a kocsi összecsukásában, elhelyezésében segítenie a két asszonyt. Semmi esetre sem fentről, a meleg buszból megtagadni a felszállást egy utastól. Főleg nem -14 fokban egy édesanyától és kisbabájától!

Az igazgató úr mindazon túl, hogy megfelelően tájékoztatott, a tőle telhető maximális emberi segítséget megadva saját hatáskörében segítette mielőbbi hazajutásunkat.

Két ember-kétféle hozzáállás. Apró dolgok, de ilyen gesztusok (emberség vagy embertelenség) viszik előre vagy vissza a világot.

Abban bízok, hogy ez az édesanya ezt az esetet megjegyzi, és a most még alig 5 kilós kisbabáját úgy fogja nevelni, hogy Ő is olyan felnőtt legyen, aki majd megteheti és meg is teszi, hogy segít másokon. Nem a törvény miatt, nem a munkaköri leírása miatt, hanem mert Ember. Az édesanya hazafelé csak annyit kérdezett: Ugye a sofőrt most ezért nem rúgják ki? ”

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply