Most-érdekes: 1:0 Zsókának (cikkünk folyamatosan frissül)

Az első játszmája után győztesként állt fel Gaál Zsóka. Mint korábban megírtuk, a kislány a brazíliai világbajnokságon képviseli Ajka várost és Magyarországot.

Az első parti kedden este magyar idő szerint 9 órakor kezdődött. Zsóka ellenfele Bolíviából érkezett.

*

Szerda délelőtt városunk büszkesége lejátszotta a második fordulót is, amelyben döntetlent ért el az egykori világbajnok vietnami játékos ellen. Zsóka este ismét a sakktáblához ült.

*

Zsóka szerda este ismét a sakktáblához ült, indiai ellenfelével döntetlent játszott. A harmadik játszma után a 3 pontból kettőt szerzett. Az élmezőnyben jegyzik, még 8 forduló van hátra. Csütörtökön  kínai ellenfele lesz, tudtuk meg édesanyjától, Gaál Renátától.

*

Kínai ellenfelét legyőzte Zsóka, tájékoztatta lapunkat Gaál Renáta. Ma egy kolumbiai versenyző lesz az ellenfél. Szombaton szabadnapja lesz az ifjú sportolónak.

*

Pénteken egy kolumbiai versenyző volt az ellenfél, akit Zsóka legyőzött. Sakkozónk az ötödik forduló után az ötödik helyen áll az 57 versenyzőből. Még hat forduló van hátra..

*

Szombaton szabadnapja volt az ifjú tehetségnek, amelyet lázasan, pihenéssel töltött. Vasárnapra nem sikerült teljesen rendbe jönnie. A játszma közben is szüksége volt lázcsillapítóra. Betegen is teljes odafigyeléssel küzdött, az ellenfél az utolsó percben szerezte meg a győzelmet. Ma, hétfőn ismét nehéz nap vár Zsókára, két fordulót játszik egy kazahsztáni sakkozó ellenfeleként.

*

Zsóka nehéz, 4 és fél órás küzdelemben 84 lépésben legyőzte ellenfelét. Néhány órás pihenés után ismét a sakktáblához ül.

*

Hétfőn a délutáni fordulóban amerikai versenyzővel vívott kemény csatát Zsóka. Sokáig döntetlenre állt, majd egy ügyes trükkel megszerezte a győzelmet. Ma egy tehetséges üzbegisztáni ellenfele lesz. Még három játszma van hátra, Zsóka továbbra is az élmezőnyben van.

*

Kedden ismét győztesként állt fel a sakktábla mellől Zsóka. Üzbegisztáni ellenfelénél bizonyult jobbnak. Ma, szerdán első táblán játszik kínai ellenfelével, aki vezeti Zsóka előtt fél ponttal a versenyt. Ez lesz az utolsó előtti forduló.

*

Szerdán kínai ellenfelével döntetlent játszott az ifjú sportoló. A mai, csütörtöki játszmának a bajnoki cím a tétje. Ha legyőzi indiai ellenfelét, az ő nyakába kerülhet a bajnoki arany.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply