Érzelmek kavicsokon át

“A nő ezer arca kavicsképekben, textilszobrokban” címmel nyílt  kiállítás  Burka Nikolett munkáiból március 6-án a vmk kiállítótermében. A megnyitó programon közreműködött Dávid Roland musical énekes, aki rövid műsorral köszöntötte a megjelenteket. Ajkán először csodálhatja meg a közönség a közel ötven kiállított alkotást, az érzelmek tárházát, a nő ezer arcát kavicsokból és textilből. 

Burka Nikolett Zalaegerszegen él és alkot. 2017-ben kezdett kavicsképeket készíteni. Első képe egy lehajtott fejű hölgy volt. Nikolett elmondása szerint akkoriban nehéz időszakon ment keresztül, ezért az alkotás egyfajta terápiát is jelentett számára. Az alkotó autodidakta módon sajátította el ezt a technikát, amivel már több városban is sikert aratott. Mély lélektani munkáiban elsősorban a nők lelkét próbálja ábrázolni. Képei történeteket mesélnek el, más-más életszakaszban.

Minden nőben ott rejtőzik a szépség, az elegancia, a magány és a szerelem, így műveiben is megpróbálja ábrázolni ezt. Kavicsképeiben láthatjuk a kislányt, a szerelmes nőt, az asszonyt és a bölcsőt ringató anyát. Kagylóképei a viktoriánus kort idézik, az eleganciát, a szépséget és a nőiességet tükrözik. Mindegyiknek középpontja maga az ember, a nő, aki szeret, szerelmes, vagy épp magányos és az útját keresi.

Nikolett a képeinek nem ad címet, vagy nevet, inkább engedi, hogy a művei megszólítsák azokat, akik nagyon vágynak a szeretetre, a szépre. Hiszi, hogy minden korosztály megtalálja műveiben a hozzá legközelebb állót. Képei, textilszobrai mind-mind a szeretetet sugározzák, az ölelős képeiben benne van az a vágyakozás is, ami mindenkiben valahol mélyen ott lakozik.

Érkeztek a kiállításra gyengénlátók is, ők a kezükkel tapogatózva olvastak a különleges képekből. A megnyitó után Burka Nikolett mindenkit megvendégelt a büféasztalnál egy pohár borral, vagy üdítővel és szívesen válaszolt a kérdésekre is. A kiállítás március 20-ig tekinthető meg.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply