Esőben keltek át a Cuha-völgyön

Indul a csapat a Cuha-völgybe (Fotó: Tisler)
A vérbeli természetjárót a szemerkélő eső sem ijeszti meg. Káldi Géza és hatfős csapata jókedvűen, esőkabáttal, túrabottal, vízhatlan cipővel felszerelkezve indult útnak november 10-én, a csaknem 10 kilométeres erdei túrának.
9 óra előtt már meg is érkeztek Porva-Csesznekre. Az állomáson a vasutas csodálkozva nézett rájuk. A Bánki Donát Természetjáró Egyesület turistái is úgy gondolták, hogy rajtuk kívül ugyancsak kevesen merészkedtek ki a meleg szobából. Hát nagyot tévedtek.
Káldi Géza nem csupán az őszi táj szépségét akarta élvezni, hanem begyűjteni egy újabb geoládát. Meg is nézte a gps-en, hol van a jelszó egy részének a koordinátája. Közel volt, az állomás épületének a bal oldalán. Amíg a többiek az esőkabátjukat igazgatták, ő keresett, jegyzetelt. Visszatért, gyakorlott mozdulattal vette elő az esőkabátot a hátizsákból, felkapta, eligazította, és már vezette is a csapatát. Az erdőben pár méter után terepjáró, kirakott bóják, frissítő és frissen sült pogácsa várt valakikre. A túravezető érdeklődésére elmondták, sportolókat várnak. Ők sem ijedtek meg az esőtől. Mindenkit megkínáltak pogácsával, majd befelé vették az irányt. Mentek, mendegéltek, vigyáztak, hogy a csúszós úton nehogy elessenek, mígnem Káldi Géza felkiáltott, itt van valahol a láda. A helymeghatározó szerint valahol a szikla alatti résben lehet. Aztán látták, nem olyan egyszerű ám a dolog. A szikla alatt egymást érik a rések. És még némi hegymászás is szükséges addig. A lentiek az útról izgultak, hogy sikerüljön a terv, de leginkább a sima leérkezés. Mindkettő sikerült. Csihuhu, kiáltott Káldi Géza miután leérkezett. A többiek jót nevettek. Majd megtudták, ez nem vicc, hanem a második jelszó. Majd következett a legnehezebb rész. Háromszor átkelni a patakon. Szerencsére nem volt se mély, se sebes sodrású, a természetjárók pedig jó emberek, segítettek egymásnak, így mindenki megúszta szárazon a mutatványt. Onnan már csak a felázott föld jelentett némi izgalmat. Kisebb csúszkáláson kívül semmi izgalom nem volt. Majd a geoláda harmadik jelszava is meglett, ott volt a híd lábánál.
Átkelés a Cuha-patakon (Fotó: Tisler)
Onnan már látszott a tisztás. A  tisztás felől hangok hallatszottak. Aztán megérkezett egy fiatalokból álló kisebb csapat. Mozgásukon látszott, nem szokatlan számukra ez a terep. Köszöntötték egymást, majd folytatta mindenki az útját. Aztán jött egy nagyobb csapat. Majd vagy százan hosszú, tömött sorban. Aztán egy kerékpáros. Azt, hogy a csúszós, leveles, sáros talajon hogyan sikerült nyeregben maradnia, csak ő tudja. Az biztos, az egyensúlyérzékével nincs gond. Közben fogytak a kilométerek és a fák is egyre ritkábbá váltak, míg feltűnt a zirci templom tornya. Onnan már csak másfél kilométer maradt a városközpontig. Az erdőben megállt az idő, senki nem nézte, hány óra van. Az időzítés mégis működött. Mindössze húsz percet kellett várni a buszig. Addig ki egy kávét ivott, ki a pékségben megvásárolta az útra a rágcsálnivalót. A buszon hazafelé már a következő túrát tervezték, amely a Balaton mellett vezet.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply