Európa-nap

Európa-nap zajlott augusztus 18-án Ajka Város Önkormányzatának Balatonszepezdi Gyermektáborában.

gyj_szekely gyerekek szepezden 8990Augusztus 17. és 24. között 41 székelykeresztúri gyermek nyári táborozását tette lehetővé Balatonszepezden az önkormányzat az Európai Unió „Európa a polgárokért” programjának társfinanszírozásával, a Testvérvárosi Csereüdültetési Program keretében.  Az Európa-napot a tábor második napján szervezték meg. Délelőtt ajkai és székelykeresztúri kisdiákok vegyes csapatokat alkotva mérték össze az Európai Unióról szerzett ismereteiket. A vetélkedő feladatait a Nagy László Városi Könyvtár Bogáncs Gyermekkönyvtárának munkatársai, Müller Magdi és Gombos Anikó állította össze. A gyerekeknek számot kellett adniuk arról, mit tudnak az Európai Unióról, az Uniót alkotó országok népi ételeiről, európai városok nevezetességeiről, továbbá néhány mesefiguráról meg kellett állapítaniuk a mese írója alapján, hogy melyik országból érkezett, néhány autómárkáról pedig azt, hogy melyik európai országban gyártják. A feladatok között szerepelt még európai állatok felismerése, kakukktojás kiválasztása, valamint igaz-hamis állítások is. Végül a Brémai muzsikusok című mesét hallgathatták meg a gyerekek, majd válaszoltak a mese alapján feltett kérdésekre. A versenyzők teljesítményét négytagú zsűri értékelte. A zsűri elnöke Utassy István önkormányzati képviselő, a Művelődési-, Oktatási- és Sportbizottság elnöke, a zsűri tagjai Dániel Mária Magdolna Veszprém megyei közgyűlési képviselő, dr. Horváth József, városunk alpolgármestere és Gerencsér Hilda önkormányzati képviselő voltak. A vetélkedő győztes csapatát Bedő Tamás, Kovács Tamás, Popovics Erik-Vince, Rafai Antónia, Szaniszló Balázs és Szávuly-Vári Csaba alkotta.

A délutáni táncházban Csánicz Márk vezetésével európai nemzetek táncaival ismerkedhettek meg a gyerekek. A programot balatoni fürdőzés zárta.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply