Európai Unió a fiatalok szemével

Ajka testvérvárosa, Unna felhívására három helyi középiskola is bekapcsolódott egy közös projektbe, amely az Európai Unió jövőjét dolgozta fel a fiatalok szemszögéből, így a bródyból, a fekete-vörösmartyból, illetve a bánkiból is egy-egy tanár és diák látogathatott el a német városba a közelmúltban, hogy az Európa-hét keretében részt vehessenek a nemzetközi projektnapon.

Az unnai Geschwister-Scholl-Gymnasium egy iskolai együttműködésekre építő projektet indított el 2017-ben, ahol német, magyar és lengyel iskolák diákjai gondolkodtak és dolgoztak együtt az Európáról alkotott jövőképét illetően, mivel a második világháborút követően sok kihívás jelent meg a térségben, amelyekre nemcsak választ, de megoldást is találni kell a jövő nemzedékeinek.

Európa a világ leggazdagabb belső piacává fejlődött, ami az itt élő polgároknak politikai és gazdasági stabilitást és szabadságot biztosít. Azonban nem minden ember tud vagy akar az európai integráció vívmányaiban egyenlő arányban részesülni. Szociális egyenlőtlenségek, migráció és integráció, bizonyos társadalmi csoportok alacsony politikai részvétele, Európa-szkepszis, nemzeti és populista mozgalmak jelzik példaértékűen az európai társadalmak közötti régi és új törésvonalakat. Hogyan lehet az említett nehézségek ellen hatékonyan fellépni? Hogy néz ki az európai társadalom jövője és a fiataloknak milyen európai víziója van? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat a diákok a projekt során eleinte az interneten folytatott kommunikációval, plakátokkal, prezentációkkal, de hogy véleményüket élőben is kifejthessék, Unnában az Európa-nap keretében találkoztak.

A diákok családoknál laktak, ami remek alkalmat biztosított számukra a nyelvgyakorlásra. A Geschwister-Scholl Gymnasium-ban bepillantást nyertek a helyi nyelv és irodalomoktatásba és úgy összességében a német iskolarendszer sajátosságaiba.

A projektnapon a Stadthalle-ban a magyar, német és lengyel diákok által elkészített munkákból nyílt kiállítás, filmeket is néztek a résztvevők és vitaműsort hallgattak, majd városnézésre invitálták őket a helyiek, így megnézték a Lichtkunstmuseumot is, amelyet egy régi sörfőzdéből alakítottak át fényművészeti kiállítássá.

A Lichtkunstmuseum

Az ajkai delegáció minden tagja hasznosnak találta a projektet, hiszen általa más kultúrákkal, nemzetközi problémákkal ismerkedtek meg és az idegennyelvtudásukat is használták.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply