Ezermesterként mindenhol megállta a helyét

Tamás Imre, vagyis Imre bácsi minden élethelyzetben feltalálta magát és a legjobbra törekedett, pedig kijutott neki háborúból, földművelésből és bányamunkából egyaránt. Talán a hozzáállása és kreativitása is segített abban, hogy a közelmúltban már a 90. születésnapját ünnepelhette. A város nevében Johanidesz Sándor, a Szociális és Környezetvédelmi bizottság elnöke és Incze Ilona, az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodájának munkatársa köszöntötte a jeles napon.

A Nefelejcs utcában élő szépkorú férfi 1929. július 20-án, Szentgálon látta meg a napvilágot a család második gyermekeként, majd még hat testvére született. Édesapja földműves, édesanyja háztartásbeli volt. Az elemi iskolát a községben végezte, ám 1945 januárjában bátyjával együtt leventeként deportálták őket Németországba. Ott útjaik különváltak, ugyanis Imre bácsit a müncheni gazdasági repülőtérre irányították, míg testvérét máshova vitték. A repülőtéren dolgozott két hónapot, majd a háború utolsó néhány hónapjára egy szíjgyártó mesterhez került, ahol a műhelyben látott lószerszámokat, melyek javításra szorultak, a gazda nem értett az ilyesmihez. Meglepődött ugyan a magyar fiú kérésén, de megengedte neki, hogy megjavítsa az eszközöket, amihez a mesternek csak tűt és fonalat kellett készítenie.

1946. szeptember 24-én érkezett vissza sokadmagával Komáromba. Hegyeshalomnál ünnepséggel és paprikás krumplival várták őket. A bácsi elmondása szerint az étel nagyon erős volt, ízére máig emlékszik. A háború utáni két évben Imre bácsi rájött, hogy a földművelés nem fogja biztosítani a jövőjét, így 1949-ben bejáróként (akkor ez biciklit jelentett) Ajkára ment dolgozni. Ismert valakit a Jókai Bányánál, de akkor még nem tudott ott elhelyezkedni. Ezért kohászként, majd később karbantartóként a Kohóban dolgozott.

1950-ben házasodott össze társával, Varga Eszterrel, majd Ajkára költöztek albérletbe. Ám októberben besorozták katonának a férfit. Ott asztalos munkákat vállalt be, amivel a közvetlen főnöke nagyon meg volt elégedve, így többször kapott eltávozási engedélyt, hogy hazajöhessen feleségéhez, aki szintén a Kohóban dolgozott, takarítási munkákat látott el a belső vasúton, ahol a szerelvényeket és a vasúti pályát takarította.

Tamás Imre 1952-ben leszerelt. Közben felesége visszaköltözött Szentgálra. A férfi ismét bejáró lett. A párnak két gyermeke született. 1958-ban megváltoztak a Jókai Bányánál a körülmények, ami azt jelentette, hogy tudtak kölcsönnel lakást biztosítani a családnak a Bányásztelepen, így ismét Ajkára költöztek.

Imre bácsi a Jókai Bányánál több szakképesítést is szerzett. Az évek során segédvájár, vájár, lőmester és bányamentő tapasztalatra is szert tett. Fiai cseperedtek, így az öreg igyekezett minden segítséget megadni számukra az életkezdéshez. Tehetséget látott bennük, így szerette volna, ha fiai diplomát tudnak szerezni, ami meg is valósult. Imre fia építészmérnöki diplomát szerzett főiskolai (1979) és egyetemi (1990) szinten is. László fia, friss diplomával akkor kezdte el a tanári pályát, amikor ő 1983-ban nyugdíjba ment.

Mindegyik fia két unokával (egy lány, egy fiú) és az unokák két dédunokával (egy lány, egy fiú) ajándékozták meg életét. Nyugdíjasként is segít fiainak és családjaiknak.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply