Fafeldolgozó üzem és szálloda is létesülhet

A város képviselői rendkívüli képviselő-testületi ülésen vettek részt október 19-én, amire a törvényességi felhívás megtárgyalásának határideje miatt volt szükség. Teljes egyetértésben fogadták el a napirendi pontokat.

Elsőnek a településrendezési eszközök módosításáról döntöttek Ajka több pontján kétszeri szavazással. Elsőként módosították a város jelenleg hatályos szerkezeti tervét, másodjára pedig elfogadták a helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosítását, amelynek értelmében kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület lesz kijelölve a Timföldgyári út melletti 1,2 hektáros területen, ahol fafeldolgozó üzem létesül. Ezen a területen kerül sor a biológiai aktivitásérték szinten tartása érdekében erdőterület kijelölésére is. Másrészt a Csónakázó-tó északi részén a félsziget térségében szálloda létesülhet a módosítások következtében. A Hegyhát-dűlőben pedig erdőterületet jelölnek ki a biológiai aktivitás-érték visszapótlása érdekében.

Következő napirendi pontként az AVÉP Kft. tagi kölcsön kérelmét hagyták jóvá a képviselők az Ajkai Jégcsarnok beruházással kapcsolatban. A cég nyerte el a beruházás kiviteli tenderét, amelynek értelmében a kivitelezési munkák szeptember 6-án a munkaterület átadásával el is kezdődtek. Ám az építkezés első lépéseinek időigényessége és sajátos jellege külső vállalkozások bevonását igénylik, amelyhez a kivitelezés utófinanszírozásos támogatási és banki hitel konstrukciója párosul. A kivitelezés zavartalanságát akadályozza, hogy a finanszírozási háttér csak jóval később áll rendelkezésre, mint a beszállítók előleg igényének illetve számláik kifizetési határideje, amik teljesítése szükséges a folyamatos munkavégzéshez, ezért volt szükség a 60 millió forintos tagi kölcsönre, amit a társaság 2018. december 31-ig kell, hogy visszafizessen.

Harmadikként a 1051/3 helyrajzi számú ingatlanból földrészlet értékesítését hagyta jóvá a testület, ami a Sun-Dome Sportegyesület edzőterületét növeli majd. A megvásárolt részen kulturált előkert valósul meg és a sportolók részére padokat, illetve sportszereket kíván az egyesület telepíteni.

A képviselők elfogadták a polgármester szabadságára vonatkozó előterjesztést és a törvényességi felhívást is. A testület zárt ülésen döntött önkormányzati kitüntetések adományozásáról.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply