Falakba ütközött az együttműködési kísérlet – Ajka Város Önkormányzata a Bakonyi Erőmű Zrt-vel tárgyalt

Tavaly júliusban és augusztusban nagymértékű környezetszennyezés történt városunkban. Az önkormányzat több határozatot is hozott annak érdekében, hogy megszüntesse az itt élők életminőségét rontó környezeti hatásokat, amelyeket a közvélemény szerint a Bakonyi Erőmű tevékenysége idézett elő. Azóta eltelt egy év, de érdemi változás nem történt. A város levegője továbbra is szennyezett, így Ajka jó híre országosan is romlik.

gyj_eromu kemenye 5457

– A lakosság által tapasztalt erős pernyehullás nem az erőműből származik – ezt állította Németh Frigyes, a Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatója Ajka város vezetőinek, akik egyeztető megbeszélést kezdeményeztek a céggel július 25-én, hogy a fennálló nézeteltéréseket rendezhessék. A vezérigazgató álláspontja szerint, mivel a város lakossága nem tudja helyesen megítélni a kialakult helyzetet, ezért az erőmű rossz megítélését a város vezetőinek megnyilvánulásai okozták. Pad Ferenc képviselő kifejtette – aki az egyik kezdeményezője volt a megbeszélésnek – hogy a lakosság véleményének a figyelembe vétele igenis fontos, és a pernyehullásra vonatkozó tömeges panaszbejelentések helytállóak. Mindez azt jelenti, hogy harmincezer ember véleménye áll szemben az erőmű vezetőinek álláspontjával.

Dr. Jáger László címzetes főjegyző az előbbiekre reagálva javasolta, hogy az önkormányzat és az erőmű vezetése közösen bízzon meg egy független környezetvédelmi szakértőt, aki megvizsgálja az erőmű tevékenységét és ezen belül az alkalmazott technológiát, a tüzelőanyag minőségét, a filterek működését, valamint a kibocsátott szennyezőanyag összetételét. Az erőmű vezérigazgatója elzárkózott ettől a javaslattól.

Schwartz Béla polgármester kiemelte, hogy az erőműnek a Primer Kft-vel jelenleg nincs érvényes távhőtermelési szerződése. Kérte, hogy a szerződéskötés előfeltételeként az erőmű készítsen egy tájékoztatót arra vonatkozóan, hogy mit tettek és mit szándékoznak tenni a környezetszennyezés teljes megszüntetése érdekében. A kért intézkedési terv elkészítését a vezérigazgató elutasította, mondván erre őt semmi sem kötelezi.

gyj_eromu kemenye 5465A tárgyaláson szó volt a két fél között jelenleg zajló peres eljárásokról is. Az önkormányzat vezetése szeretett volna a további konfliktusok elkerülése érdekében peren kívüli egyezséget kötni, de ezt is elutasították az erőmű képviselői.

A cég vezérigazgatója kifogásolta, hogy az önkormányzat az építményadó mértékét felemelte, a telekadó fizetési kötelezettségét pedig a jogszabályi lehetőséggel élve kiterjesztette a külterületi ingatlanokra is. Ennek következményeként ebben az évben az erőmű az építmény- és telekadó fizetési kötelezettségének nem volt hajlandó eleget tenni. Dr. Jáger László címzetes főjegyző azt javasolta, hogy legalább az elmúlt években megfizetett adó mértékével egyező összegben tegyenek eleget fizetési kötelezettségüknek, amire Németh Frigyes vezérigazgató közölte, hogy a Kúria döntéséig egyetlen fillért sem fog az önkormányzat számlájára átutalni.

Schwartz Béla polgármester jelezte az egyeztetésen, hogy az Ajkán működő gazdasági társaságok példásan hozzájárulnak a város működéséhez, ám ez nem mondható el a Bakonyi Erőmű Zrt-ről. eromu

Az önkormányzat és az erőmű képviselőinek, dr. Várhelyi Attila ügyvéd javaslatára csupán abban sikerült megegyezniük, hogy kijelölnek egy-egy kapcsolattartót, akik folyamatosan tájékoztatják egymást a beérkezett lakossági panaszokról és a felmerülő környezetvédelmi problémákról.

Az egyeztetést követően lapunk munkatársa több alkalommal kereste Németh Frigyest, a Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatóját telefonon, hogy cáfolja, vagy erősítse meg a város vezetői által elmondottakat, de minden esetben azt jelezték a titkárságról, hogy éppen tárgyalása van, majd visszahívja kollégánkat, ami azóta sem történt meg…

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply