FELHÍVÁS – Ajka történelmet szerető és tisztelő lakóihoz

Az I. Világháborúra, annak 100 éves eseményeire emlékezik idén Magyarország lakossága. A háború befejezésének centenáriumán városunkban is kiállítással emlékezünk. Az ajkai és az Ajka városát alkotó valaha önálló falvak katonáinak emlékeit mutatjuk be októberben.

A kiállításon elhelyezzük mindazokat az emlékeket, amiket a hozzátartozók, leszármazottak, tiszteletük és szeretetük jeléül két emberöltőn keresztül minden viszontagság ellenére megőriztek a múltból. Célunk, hogy minél részletesebben és sokoldalúbban tárjuk a mai utódok elé az egykori katonáknak és családtagjaiknak az akkori életét. Mivel nagyon kevés emlék maradt ránk ebből az időből és ezeknek a felkutatása sok nehézségbe ütközik, ezúton kérjük a város lakosainak a segítségét.

Keresünk minden az 1914-1918 évből még fellelhető dokumentumot, tárgyi emléket, fényképeket, kitüntetéseket, igazolványokat, jelvényeket, fegyvereket, egyenruhákat, újságokat, térképeket, pénzeket, személyi azonosítókat („dögcédulákat”), felszerelési tárgyakat, eszközöket, stb. A kapott relikviákat, emléktárgyakat lefényképezzük, illetve lemásoljuk, majd a tulajdonosoknak azonnal visszaadjuk. Azokat a tárgyakat, amelyeket a kiállításon szeretnénk bemutatni, a múzeum részére kölcsönkérjük, majd a zárás utáni napokban ezeket visszaszolgáltatjuk.

Külön kategóriát képviselnek az esetlegesen még fennmaradt történetek, visszaemlékezések. Legyenek ezek bármilyen rövidek, lejegyzésük sokat segítene az események megértésében és a kiállítás színvonalának emelésében.

Az emlékek bejelentését a Városi Múzeumba és a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ könyvtárába várjuk akár személyesen, akár telefonon a 88-329-505 és a 20-957-0399 telefonszámokon egyaránt.

Amennyiben szükséges munkatársaink a helyszínre is kimennek. Minden segítséget megköszönve várjuk a jelentkezéseket. Továbbá várjuk azokat is, akiknek tudomásuk van a háborúban harcolt katonák, még fellelhető sírhelyeiről, legyenek azok bármennyire elhanyagolt állapotban.

A kiállítás szervezői

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply