Felszakadtak a sebek, előjöttek a régi emlékek, könnyeket csalt az emberek szemébe Toldi Éva tanár, újságíró 1956-ról tartott előadása az ajkarendeki művelődési házban, ami a végén baráti beszélgetésbe csapott át.
A jelen lévők közül többen is elmesélték, hogyan élték meg az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. Volt, akinek ez akkor jó móka volt, de olyan is, aki nem értette, hogy hova tűnt négy évre a férje.
– A legrosszabb az volt, hogy nem tudtam, mi volt a bűne, hacsak az nem, hogy engem vett el – mesélte kicsit viccesen a 81 éves nyugalmazott tanítónő, Dallos Gizella.
Ilyen rendhagyó módon emlékeztek Ajkarendeken az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára október 22-én. Toldi Éva a szakrális költészeten keresztül mutatta be, hogy milyen is volt 1956. A Népek Krisztusa, Magyarország címre hallgató előadásában a bibliai Jelenések könyvétől kezdve magyar költők verseivel vezetett végig bennünket azon, ahogy a szocialista költők ráébredtek arra, hogy nem jó az a politika, amit ők szolgálnak, és megmutatta szembefordulásukat a politikával. Vetítését diával, Csizmadia Zoltán festményeivel illusztrálta, archív fotókkal és versekkel színesítette. A magyar költők versei mellett korabeli hangfelvételek is megszólaltak, így többször hallhatta a maroknyi ember például Sinkovits Imrét verset szavalni. Toldi Éva arra is rámutatott, hogy 56 után hogyan látták a költők a forradalmat. Ehhez Nagy Gáspár 1983-ban íródott Öröknyár: elmúltam 9 éves című verse nyújtott segítséget. Ebben a műben ugyanis a szóvégződéseket szándékosan, szinte provokatív szándékkal nagy NI-vel írta a költő. Ez a végződés Nagy Imrére utalt.
„egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI!”
(1983)
Záró gondolatként Toldi Éva saját gyermekkori emlékeit is felidézte (1956-ban hatéves volt). Elmesélte, hogyan bujkáltak a pincében, és hogyan vitték el nemzetőr édesapját a rendőrök.
Története után a megjelentek közül is többen felidézték emlékeiket. Egy úr megkérdezte:
– A jelenlevők közül ki volt ott 1956-ban, ki volt kinn az ajkai forradalomban, mert én kint voltam – mondta. – És tulajdonképpen akkor ezt mi fiatalon még csak egy nagyon jó bulinak tartottuk, fantasztikus volt ahogy ment a nép és harsogta, hogy “ruszkik haza!” Majd egy kicsit később apámat így vártuk a kút tetején, kiabáltuk neki: – Üresek a vagonok, menjenek a davajok! Apám gyorsan leszállított bennünket a kútról és remegő hangon közölte: -Ezt meg ne hallják! Félt, hogy elvisznek minket.
Újabb döbbenet a teremben… Majd a csendet a 81 éves Dallos Gizi néni törte meg, aki felállt és így szólt: – Én szeretném önnek megköszönni azt, hogy itt lehettem, szeretném megköszönni, hogy segített emlékezni! Ugyanis az én férjemet négy évre bebörtönözték 56 után. Nem tudjuk, hogy miért. Hacsak azért nem, hogy engem vett el feleségül – mondta nevetve. – Köszönöm szépen az emlékeket! – tette hozzá, és csak mondta, és csak mesélt 56-ról . Elmondta azt is, hogy hogyan bántak Pesten Karády Katalinnal, míg beszélőre várt. Zárszónak csak annyit mondott: Az a legszörnyűbb ebben az egészben, hogy magyar lőtte a magyart.
Leave a Reply