Féltékenységből támadt rá

Egy különös szerelmi történet akár tragédiával is végződhetett volna tavalyelőtt nyáron. A vádlottat két év börtönre ítélték, amit az ügyész kevesellt.

A 21 éves L. Zoltán az év tavaszán került szerelmi kapcsolatba kolléganőjével, akinek a volt férje is ugyanazon a munkahelyen dolgozott. A fiatalember gyakran felment az asszony ajkai lakására, de azt nem tudta, hogy a nő egykori férje is még ott lakik a közösen nevelt gyerekekkel. Az úrkúti vádlottnak igencsak nem tetszett, hogy barátnője rendszeresen beszélget munka közben volt hitvesével, sőt az sem, hogy az asszonynál mindennél előrébb valók voltak a gyerekei. A bírósági ítélet szerint L. Zoltán úgy érezte, hogy a nő őt csak hitegeti, mert valójában még mindig kapcsolatot tart fent volt férjével.

Ezt a nő tagadta, de a fiatalember nem hitt neki, ezért 2018. július 3-án este, amikor az úrkúti házban nyugovóra tértek, a féltékeny férfi hajnalban belenézett kedvese telefonjába. Amikor meglátta, hogy a volt házastársak egymással leveleznek, találkozót egyeztetnek, igencsak felhúzta magát. Felöltözött, magához vette símaszkját, viperáját arra az esetre, ha netán kést rántana a megtámadott férj.

Robogójával meg sem állt Ajkáig, ahol a tömbház bejárati kódját ismerve, pillanatok alatt már ott állt a negyedik emeleti lakás ajtaja előtt. Bentről a kutya olyan hangosan kezdett ugatni, hogy felébredt a gazdája. Amikor  elfordította a zárban a kulcsot, az addigra már símaszkot és kapucnit fejére húzó vádlott támadásba lendült: benyomta az ajtót, s következő pillanatban karbonmerevítésű motoros kesztyűjével akkora ütést mért a gyerekeivel együtt lakó apa nyakára, hogy az rögtön elterült a földön úgy, hogy előtte beverte a fejét a falba és a járólapba. Ekkor az agresszív vádlott a nála 30 évvel idősebb, húsz centivel alacsonyabb férfi mellkasára térdelt, majd újabb ütéseket mért rá. Eközben kiesett a zsebéből a vipera, amelyet végül nem használt.

Noha a támadó egy szót sem szólt, a sértett ennek ellenére felismerte, többször a nevén szólította, s kérte, ne bántsa, és hagyja el a lakást. A zajokra a gyerekek felébredtek, akik sikoltozni kezdtek. Szerencsére megjelent az egyik hölgy lakó is, aki felajánlotta segítségét. Erre a vádlott abbahagyta a bántalmazást, s kiszaladt a lakásból. Az épület előtt vette észre, hogy kiesett a zsebéből robogója kulcsa, amiért visszament a lakásba. A házigazdát a fején ért törésekkel szállították kórházba. Amikor négy nap múlva rosszul lett, ismét kórházba került, ahol az elrepedt lépét eltávolították, mert közvetlen életveszély alakult ki nála.

A szabadlábon védekező L. Zoltánt a Veszprémi Törvényszéken két év börtönbüntetésre ítélte életveszélyt okozó testi sértés és magánlaksértés bűntette miatt. Az ügyész enyhének tartotta az ítéletet, ezért fellebbezett. A per a Győri Ítélőtáblára kerül.

(n. g.)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply