Fényjáték és country tánc, avagy a kreativitás végtelen

Fotó: Györkös

Koszorúzással, ünnepséggel és gálaműsorral tisztelegtek a Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákjai, valamint pedagógusai, az intézmény egyik névadója Fekete István előtt az elmúlt napokban.

Az emlékhéten az író életének fontos állomásaival foglalkoztak a fiatalok és felkeresték a városban fellelhető emlékhelyeket, felidézvén a névadó szellemiségét és történeteit. A rendezvénysorozat záró eseménye a gálaműsor volt, ahol az intézmény másodikos és negyedikes tanulói mutatták meg tehetségüket egymásnak, tanáraiknak és az érdeklődő szülőknek a vmk színháztermében.

Kilenc műsorszámmal készültek a diákok a délutáni rendezvényre, amelyben mesejátékot, táncot, dalokat, prózát és fényjátékot is élvezhetett a közönség. Az előadások nemcsak kreatívak voltak, de lendületükkel és látványvilágukkal magukkal is ragadták a nézőket, ami nem is csoda, hiszen a szereplők szeretettel, odaadóan és hihetetlen lelkesedéssel adták elő a napköziben, vagy a tanórákon gyakorolt produkcióikat. Minden esetben vastapssal díjazta a közönség a bemutatókat. A szervező pedagógusok és a tanulók is igazán kitettek magukért.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply