Fiatal csillagok nyomában

Fotó: B.Cs.E

Újabb baráttal gyarapodott a Bakonyi Csillagászati Egyesület egyre hosszabbá váló képzeletbeli névsora, ugyanis ezúttal Marton Gábor, ajkai származású csillagász látogatott el a tudomány szerelmeseihez, hogy közösen vessék bele magukat a ifjú csillagok kutatásába.

– Gáborban egy igen barátságos, kedves, nagy tudású embert ismerhettünk meg, élmény volt hallgatni az ajándékba hozott előadását, amelyből kiderült, hogy a fiatal csillagok megfigyelése, kutatása nem egyszerű feladat. Ám a modern technológiának hála, a világűrben elhelyezett távcsövek (űrteleszkópok) segítségével mindez érthetőbbé, elérhetőbbé vált. Gábor prezentációjából megtudhattuk, hogy nem az általunk is érzékelt fehér fény hullámhosszán kutakodnak a legtöbbet, hanem a közeli infravörös tartományban. Ott, ahol ezek az objektumok a legtöbb sugárzást kibocsátják. Ezek a kutatások különösen fontosak azért, hogy jobban megismerhessük saját csillagunk, a Nap születésének körülményeit, majd pontosabb modelleket alkothassunk a bolygókeletkezés folyamatáról – tájékoztatta lapunkat Ivanics Ferenc, az egyesület elnöke.

Fotó: B.Cs.E

Azt is megemlítette, hogy a jelenlévőknek számtalan kérdése volt a csillagászhoz, így annak ellenére sem volt csalódás az este, hogy az időjárás miatt ezúttal nem tudták távcsövezéssel zárni a foglalkozást.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply