Fiatalok vidám napja (videóval)

Nagy érdeklődés, jó zene, látványos extrémsport-bemutatók. Ez jellemezte az első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal megrendezett fiatalok napját.

A Civil Ház udvara és az extrémsportpálya környéke április 25-én délután benépesült középiskolásokkal és fiatal felnőttekkel. Az udvaron helyi diszkósok szórakoztatták az érdeklődőket, a pályán extrémportolók mutatták be tudásukat.

Az ötletgazda Nagy Balázs, a szabadidőközpont munkatársa, kérdésünkre elmondta, az volt a rendezvénnyel a célja, hogy kimozdítsa a korosztály tagjait a számítógép elől, a virtuális valóságból. Megismertesse a szabadidő eltöltésének más módjait is, továbbá azoknak, akik tehetséget éreznek magukban, kedvet csináljon a zenéléshez, sportoláshoz. A szervezésben sokat segített Vallerné Horváth Andrea, a szabadidőközpont igazgatóhelyettese és számos fiatal. A közönség toborzásánál az internet és a közösségi oldalak mellett a hagyományos, ám időigényes módszert is felhasználta. Ezer szórólapot nyomtatott ki, végigjárta az iskolákat, majd az utcán is megszólította a fiatalokat, elmondta, miről szól a délután, és a kezükbe nyomta a meghívót. A sportolók jutalmazásához támogatókat is szerzett, ami nem volt könnyű, de végül több helyen is sikerrel járt.

A programot Csonka Ottília diákpolgármester nyitotta meg. A Bródy gimnázium tizedikesétől megtudtuk, tavaly a tanév végén egyhónapos kampányt követően választási gyűlésen kellett meggyőznie a diák választópolgárokat arról, hogy ő a legalkalmasabb jelölt. Örült, amikor megtudta, hogy győzött. Feladata a diákönkormányzat tagjaival közösen a korosztályt érdeklő programok szervezése, azok lebonyolítása. Ottíliát érdekli a politika, gondolkodott, hogy politikusi pályára lép, egy ideje azonban a közbiztonság kérdése közelebb áll hozzá, érettségi után a nemzetvédelmi egyetemen nyomozónak szeretne tanulni.

A sportversenyre a legmesszebbről érkezett 26 éves Réthy Ferenc kérdésünkre elmondta, hogy 13 évesen kezdett extrémsporttal foglalkozni, azóta több hazai és nemzetközi bajnokságot is nyert. Az ajkai pályát jól ismeri, már a megnyitón is ott volt. A sportolók egymástól és ma már az internetről is sokat tanulnak, maguk találnak ki gyakorlatokat. Ferenc azért szereti ezt, mert nincs kötelező edzés és edző, hanem mindenki akkor és annyit gyakorol, amennyit akar, és azt csinál, ami őt érdekli. Örül az ajándékainak, de annak jobban, hogy sok érdeklődő arcot látott, akik közül reméli, néhányan kedvet kaptak a sportoláshoz.

Az érdeklődők 37 sportoló bemutatóját nézték meg, akik közül huszonhárman Ajkáról neveztek. Pápáról hárman, Devecserből és Kemenespálfáról ketten-ketten érkeztek, egy-egy fő jött Mosonmagyaróvár, Veszprém, Balatonfüred, Celldömölk, Nagysimonyi, Nemeskocs,, Homokbödöge településekről. A legeredményesebb versenyző street workout kategóriában Szabó János, Ajka, aki 2014-ben elnyerte az Ajka nagy óriása címet, parkour – freerun kategóriában Bihari Levente, Pápa, mountain boardban Németh Attila, Ajka, dirtben Konrád Gábor, Devecser, rollerben Tordai Máté, Balatonfüred, BMX kategóriában Koppány Gábor, Ajka, görkorcsolyában Takácsi Zoltán, Ajka, gördeszkában Giczi Gergő, Nagysimonyi; kiemelt különdíjban részesült Réthy Ferenc, Mosonmagyaróvár.

A napot a budapesti Mango Rise zenekar koncertje zárta.

 

Fotók: Györkös

downloadfile-7

Látványos extrémsport-bemutató a pályán

downloadfile-9

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindenki jól érezte magát

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply