A folyamatos gyakorlás a pontos munkavégzés alapköve

316 riasztása volt 2016-ban a helyi lánglovagoknak, amely a korábbi évekhez képest magasabb számot takar, ám számos téves jelzés is befutott a hívások között – derült ki az Ajkai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beszámolójából, amit február 15-én tártak a képviselő-testület elé véleményezésre.

A testületi ülésen számoltak be a 2016-os évről

Bárány Gábor tűzoltó alezredes, parancsnok, Miskolczi Tibor tűzoltó ezredessel és Katona Zoltán tűzoltó alezredessel együtt számolt be a város vezetésének a szervezetnél folyó munkáról és a tavalyi év történéseiről.

Beszámolójukban kiemelték, hogy a tűzoltóság elsődleges működési területén a tűzoltás alapfeltételeinek biztosítottságának folyamatos ellenőrzése és felügyelete feladatuk csakúgy, mint a települések veszély elhárítási terveiben megjelölt kockázati helyszínek figyelemmel kísérése. Hangsúlyozták, hogy a Tűzoltási Műszaki Mentési Tervvel rendelkező létesítmények fő veszélyforrásainak naprakész nyomon követése és a lakosság védelmét szolgáló intézkedések is a munkájuk részét képezik, amit legjobb tudásukhoz mérten kívánnak ellátni. A precíz feladatellátáshoz pedig hozzátartozik, hogy az állományt, azaz a kollégákat és a használt eszközöket folyamatosan szinten tartsák és fejlesszék. A megfelelő tapasztalat megszerzését különféle szakmai továbbképzésekkel és fizikai gyakorlatokkal erősítik, így évente több alkalommal szerveznek taktikai gyakorlatokat például középmagas lakóépületekből. Az Ajkai Hivatásos Tűzoltóság fontosnak tartja az Önkéntes Tűzoltó Egyesületekkel is a jó kapcsolat fenntartását, így figyelmet fordítanak a fejlődésük segítésére, valamint a szunnyadó Önkéntes Tűzoltó Egyesületek felkutatása is, hiszen káreseménynél a hozzáértő segítség mindig jól jön a szervezetnek.

Bárány Gábor szerint a megfelelő együttműködés különösen lényeges, ugyanis a riasztásokat követően több szervnek kell gyorsan és hatékonyan együttműködnie, ezért nem mindegy milyen a viszony egymással és a lakossággal. Rámutatott, hogy a tavalyi statisztikájuk is ezt tükrözi, ahol ugyan emelkedett a korábbi évekéhez képest a riasztások száma, de több alkalommal még a kiérkezésük előtt, egészen pontosan húsz esetben a lakosság, vagy az önkéntes tűzoltók oltották el a tüzet, segítve a hivatásos tűzoltók munkáját. Konkrét tűzeset 175 alkalommal fordult elő 2016-ban az említett húsz közösségi oltással együtt. Műszaki mentéshez 151-szer hívták az ajkai tűzoltókat és 83 téves jelzés futott be egy év alatt, amelyeknek egy részét a létesítményekbe telepített tűzjelző rendszerek beindulása okozta. A közvetlen jelzések előnye tűz esetén az, hogy a jelzés és a kiérkezés közti idő lerövidül. Szándékosan megtévesztő jelzés két alkalommal futott be a parancsnokságra, ám az Ajkai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság működési területén kiemelt, közérdeklődésre okot adó esemény nem történt tavaly.

Az éves összefoglalóból arra is fény derült, hogy a készenléti állomány harminckilenc alkalommal vett részt helyismereti gyakorlaton, így a tűzoltók „élesben” ismerhették meg a különféle tűzvédelmi, iparbiztonsági terveket és környezetvédelmi előírásokat. Tizenötször vettek részt az év során szituációs gyakorlaton, míg a műszaki mentésekhez kapcsolódó vágási feladatokat hat alkalommal volt lehetőségük gyakorolni. Magasból mentést létrakezeléssel huszonegyszer hajtottak végre, de szivattyúkezelést és jégről mentést is gyakoroltak az év során a lánglovagok, akik hat alkalommal az Önkéntes Tűzoltó Egyesületeket is bevonták a felkészülésbe.

Bárány Gábor elmondta, hogy a készenléti állomány fizikai állóképességét sportfoglalkozások keretében is karbantartják. A laktanyán belül rendelkezésre áll egy jól felszerelt konditerem és egy sportpálya is. Hangsúlyozta, hogy tevékenységüket szívesen prezentálják a civilek felé. Diákokat fogadnak, akik a közösségi szolgálat ötven óráját tölthetik náluk. Sőt nevelési tevékenységet is folytatnak, ugyanis a bejelentkező óvodás csoportoknak bemutatják a tűzoltó gépjárműveket, felszereléseket és egy riasztást a vele járó feladatokkal együtt. Az iskolákban előadásokat tartanak, hogy felhívják a figyelmet a veszélyekre és a megoldási lehetőségekre. Fontosnak tartják, hogy a város rendezvényein is képviseltessék magukat, így a lakosságnak is lehetősége van megismerni a munkájuk egy részét.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply