Fonogramos gengszterek tolták a rapet

Fotó: Futó

Lemezbemutató koncertre érkezett városunkba Ganxsta Zolee és a Kartel. A buli egy nappal a rapper névnapját követően zúzott Ajkán. Ám a Rakéta presszóban tartott koncert nem csak ettől volt különleges hanem, hogy a zenekar kapta meg március 8-án a MAHASZ Fonogram Díját az Év hazai RAP/hazai hip-hop albuma/hangfelvétele kategóriában.

A srácok a 2017-ben megjelent KO című lemezükkel érdemelték ki a nívós elismerést, ami egy héttel a megjelenés után már aranylemez, majd nemsokkal később platina lemez lett. A 15 számból álló lemezről és régi slágereikből hoztak egy csokrot a rap fenegyerekei Ajkára, ahova időben érkeztek, így már a koncert előtt is bőven volt alkalma a rajongóknak a társasággal fotózkodni.

Este tízre a közönség is szépen összegyűlt, így minden adott volt egy fergeteges gengszter bulihoz. Ekkor a 11 éves Henn Ármin még nem sejtette, hogy életre szóló élményben lesz része. “Isten hozott édes öcsém, ez a való világ. Pénz, drogok, fegyverek, na meg a 3,14-nák”- így köszöntötték az Ausztriából érkező fiatalt, akit fel is vezettek a színpadra egy közös éneklésre. Ármin egy kicsit meglepődött, de látszott rajta, hogy nagy örömet okoztak neki a srácok, vidáman rappelt a Döglégy mikrofonjába. A frontember a koncert után sem pihent sokat, ugyanis  rajongói körében töltötte az este hátralevő részét.

A koncertet portálunk élőben is közvetítette, így visszanézhető alább:

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply