Gazdag gyerekprogramok nyáron is a katolikus iskolában

A napközis tábor résztvevői

A nyári szünetben tartalmas, hasznos programokat kínáltak a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolában a gyerekeknek. Három különböző táborban közel 150 diák élvezhette a számonkérés nélküli együttlét és tanulás szabadságát.

Először Zánkán nyaralt 67 felsős gyerek az Erzsébet táborban június végén. Majd július elején az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány támogatásával 49 kisiskolás napközis tábor keretében az iskolában vehetett részt a változatos programokon.

 

Nagy érdeklődéssel figyelték a kémiai és fizikai kísérleteket a kisgyerekek

A tábor vezetője Reitter István szervező, hittanár elmondta, hogy a benyújtott két pályázatukat elfogadták és így nagyon kedvezményesen csupán 1000 illetve 500 forint foglalási biztosíték befizetésével tudtak a gyerekeknek programokat és ötszöri, illetve négyszeri étkezést biztosítani. A foglalkozások öt fő tematika köré csoportosultak: közösségépítés, művészeti nevelés, hagyományápolás, sport és szabadidő tevékenység, illetve kulturális nevelés.

Így mesevetélkedő, sorverseny, kézműves foglalkozás, fizikai-kémiai kísérletek szemléltetése szerepelt az iskola területén zajló táborban. Nagy sikere volt a rendőrség bemutatójának, a fiatalok megismerkedhettek a nyomozáskor használt ujjlenyomat vétellel és annak jelentőségével is. Gokartozhattak, kutyás bemutatót láthattak és KRESZ-totó kitöltésével megtudhatták, hogy mennyire tájékozottak a közlekedési szabályok ismeretében.

A Balatonon is jártak a tábor résztvevői

Nagy élményben volt részük a kicsiknek, amikor a tűzoltóságra látogattak. Rozmán Gyula tű. ezredes kirendeltség vezető engedélyével beülhettek a járművekbe. Bepillanthattak a tűzoltók mindennapi életébe. Többen közülük már most eldöntötték, hogy tűzoltók szeretnének lenni. A környezettudatos nevelés fontosságával az Avar Ajka Nonprofit Kft. támogatásával ismerkedtek meg. Itt főként a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére hívták fel a figyelmüket.

A napközis héten jártak a Nomádia Szabadidőparkban is, majd befejezésül buszos kiránduláson vettek részt, ahol Sümeg és Badacsony nevezetességeivel ismerkedtek meg és gyönyörködtek a Balaton-felvidék tanúhegyeiben.

Elnyerte a gyerekek tetszését a sümegi várlátogatás is

A programokban a gyerekek felügyeletét, a foglalkozások levezetését az iskola munkatársai végezték, a szabadidejüket sem kímélve a szabadságuk terhére. A szervezés célja a közösségnevelés és értékteremtés volt főként, amelynek hatását már a táborok idején érezni lehetett. A pedagógusok és a táborozók jobban megismerték egymást és olyan oldalukról is kitárulkoztak a kötetlen együttlét alatt, amelyre eddig nem volt alkalom, de a későbbiekben hasznos lehet, amikor már a tanulás áll majd a középpontban.

A nap végén meglepetésben volt részük. Jégkását kaptak Hajni nénitől.

A programok mindennap tósokberéndi fagylaltozással fejeződtek be. Meglepetés ajándékként jégkása is várta a tartalmasan eltöltött napok után a kisdiákokat Kroyer Hajnalka jóvoltából.

Imre Nóra, a cserfes kislány, aki idén fejezte be a harmadik osztályt elmondta, hogy boldogan vett részt a programokon. Leginkább az alkotás öröme miatt jelentkezett a táborba, hiszen szeret kézműveskedni. A nyár hátralévő részében pedig a félszáz plüss állatkájával játszik kikapcsolódásképpen, amikor is szerepjátékokkal teszi változatossá a napjait.

A harmadik tábor, amelyen rész vehetnek a gyerekek a hittanosok tábora lesz Badacsonytomajon. Itt harminc, többségében kisiskolás élvezheti a szabadság örömét sok-sok programmal fűszerezve július közepén. A gyerekeket szülők viszik le a Balatonhoz, így meggyőződhetnek róla, hogy jó helyen hagyják a csemetéiket.

Mindhárom tábor megkönnyíti a szülők nyári időbeosztását is, hiszen szakszerű felügyelet alatt tudhatják a gyerekeiket. Rieder András igazgató elmondta, hogy szerencsére nagyon jó a kontaktus a szülőkkel, segítik egymás munkáját anyagilag és erkölcsileg is. A gyerekek pedig nyertesei ennek a jó szülő-pedagógus kapcsolatnak.

Cs.Bosits Évi

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply