Gyógyvarázs a gyermekosztálynak

Tíz kórház és három mentőállomás, köztük az ajkai Magyar Imre Kórház is részesült a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program országos pályázatának összesen 20 millió forint értékű támogatásában.

Veszprém megyében az elmúlt 12 év alatt 14 gyermek-egészségügyi intézményt támogatott a K&H gyógyvarázs, amelynek eredményeképp összesen több mint 15 millió forint értékben vásárolhattak a régióban elhelyezkedő, gyermekek ellátásával foglalkozó kórházak, mentőállomások orvosi műszereket. Idén a K&H gyógyvarázs jóvoltából az ajkai Magyar Imre Kórház 1 155 319 forintot fordíthat eszközbeszerzésre.

– A Magyar Imre Kórház gyermekosztálya a K&H-tól kapott adományból olyan korszerű műszerekhez jut, amelyek beszerzését a kórház anyagi helyzete nem tette volna lehetővé. Sajnos az egészségügyi dolgozók, az orvosok és nővérek magas szakmai képesítése és lelkiismeretes munkája ma már kevés a korszerű és hatékony diagnosztikai és terápiás eszközök nélkül. Nagyon örülünk neki, hogy a K&H gyógyvarázs által olyan eszközzel gazdagodik a gyerekosztály, amelynek révén magas színvonalon tudjuk majd ellátni kis betegeinket – mondta el lapunknak dr. Kovács Ilona, a Magyar Imre Kórház csecsemő- és gyermekosztályának osztályvezető főorvosa.

kep3_Ajka
Az ajkai kórház ajándékát dr. Kovács Ilona főorvos (a képen jobboldalt) vette át

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply