Gyúljon fény a lelkekben – már ég az első gyertya az adventi koszorún

Fotó: Györkös

Az egyházi év szent kezdete Advent, ekkor a várakozás is ünnep. Járjuk végig közösen a készület idejét, álljunk meg a hétköznapi rohanás közepette és figyeljünk a lelkünkre – hangzott el az első ökumenikus adventi gyertyagyújtáson az Agórán, ahol a történelmi egyházak képviselői és a Szent István Római Katolikus Általános Iskola 5/a. osztályosai segítették az ünnepélyes várakozást.

Reitter István hittanár, Hartinger Ottó „Adventi gyertyafény” című versével indította útjára a készülődést. A katolikus iskola diákjai egyházi énekeket és verseket adtak elő, majd lelki igazgatójuk, Bakos Frigyes esperes, plébános osztotta meg gondolatait a hívekkel. Arra biztatott mindenkit, hogy ne csak otthonaikban, hanem lelkükben is gyújtsanak fényt. Karácsony a szeretet ünnepe, tehát nyissuk meg a szívünket, hogy beáramolhasson a jóság, a szeretet és a béke.

Rieder András, a katolikus iskola igazgatója meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját. A közös ima után  Kovács Viktor evangélikus lelkész, Sándor József református lelkész és Bakos Frigyes plébános áldotta meg az ünnepséget, az ünneplőket.

A második gyertya meggyújtása december 9-én lesz, a készülődést pedig az evangélikus gyülekezet segíti.

This slideshow requires JavaScript.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply