Gyümölcsöző testvérvárosi kapcsolat Unnával

Bachussal valamint az idei Borkirálynővel és udvarhölgyével a Stadtfesten az egyesület tagjai.

Több szinten működő együttműködés részeként az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagjai szeptember első hetében látogattak Németországba, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományában lévő testvérvárosba. A helyi képzőművészeti egyesület, a Kunstforderer és annak vezetője Ilona Hetmann meghívására érkezett az ajkai küldöttség Unnába.

Papp Béla, az egyesület elnöke és Szücs Wagner Magdolna elnökhelyettes mellett a küldöttség tagja volt Kotsy Ibolya festő, Ladányi Andrásné Horváth Mária festő és Papp Béláné, az egyesületi adminisztráció vezetője.

Idén jubileumához érkezett a kapcsolat a két művészeti csoport életében, hiszen már 10 éve cserélik ki tapasztalataikat és alkalmanként közösen is alkotnak. Az egyesület a balatonszepezdi alkotótáborban látja vendégül a német művészeket. Most az unnaiak viszonozták a balatoni vendéglátást. Tartalmas programot állítottak össze, amelyről Szücs Wagner Magdolna tájékoztatta az újság olvasóit, aki a tolmács szerepét is betöltötte látogatásuk alkalmával.

Vízen járással barátkoztak a képzőművészeink

Részt vettek a vendéglátó egyesület kiállításának a megnyitóján a ZIB-ben (Zentrum für Information und Bildung), ahol hat művész mutatkozott be. Kunstigelben lehetőségük volt megismerkedni a könyvborító tervezésével és festéssel Anne Deifuß jóvoltából. Ellátogattak Münsterbe, ahol rendkívüli élményt élhettek át – a rakodó kikötő két partja közötti vízen járást. Itt városnézés keretében láthatták a világhírű dómot és az óváros impozáns épületeit, többek között a városházát.

Unnában Ilona Hetmann bemutatta a küldöttségnek azt az idősek számára fenntartott intézményt, amelyben rendszeresen foglalkoznak az ott lakó gondozottakkal. A képzőművészetet felhasználva szinten tartják mentális egészségüket. Itt kiállításokat is szerveznek, ahol saját és a Kunstforderer tagjainak műveit láthatják az idős ház lakói.

Portrérajzolás az unnai egyesület műtermében

Az egyesület műtermében alkalom nyílt közös portrérajzoláson részt venni Joachim Ante szakszerű irányítása mellett. Lehetőség volt a bemutatkozásra amatőr művészeinknek a helyszínen, amikor a rájuk jellemző stílust, technikát kötetlen formában gyakorolták.

Látogatásuk egybeesett a Stadtfest idejével, ahol 9 színpadon szólt a különböző stílusú zene, minden korosztályra gondolva. A város több, mint száz óra szórakoztató programot kínált polgárai részére. A rendezvényen részt vett Ajka város küldöttsége is Schwartz Béla polgármester vezetésével. A delegáció ellátogatott a képzőművészek műtermébe, ahol baráti beszélgetést folytattak a két csoport tagjaival. Megállapítható, hogy a két egyesület kapcsolata jellemzi legszembetűnőbben a civil szervezetek testvérvárosi összefogását.

Az Unnában eltöltött tartalmas hét alatt számos Ajkán is megvalósítható elképzelés birtokában tértek haza az amatőr alkotók, amelyek színesebbé tehetik az egyesület egyébként is rendkívül színvonalas tevékenységét.

                                                                                                                                                                                  Cs.B.É.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás