Ha a képviselőfánkja mesélni tudna..

Anna néni a családjával (Fotó: Györkös)

Szép kort élt meg Benyó Józsefné, vagy ahogyan az Újélet utcai Idősek Otthonában a többség ismeri, Anna néni, akit október 26-án a városvezetés és a családja köszöntött a 90. születésnapján.

Az otthon társalgójában összegyűltek a szépkorúak és az intézmény dolgozói is, hogy együtt ünnepeljék a jeles alkalmat a vendégekkel és Anna nénivel. Így hamar előkerült a gyerekpezsgő és a torta, közben pedig felcsendült Halász Judit Boldog Születésnapot című dala is. A gyertyafújásba a néni unokái, Anette és Ákos is besegített.

Az idős, de jó karban lévő asszonyt dr. Horváth József alpolgármester és Péntek Magdolna, az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodájának vezetője miniszteri oklevéllel és virágcsokorral köszöntötte a nagy napon, a kis közösség és a család jelenlétében..

Az ünnepségen az alpolgármester felidézte a néni életútját, amelyből kiderült, hogy dolgos életművet adott neki a sors.

Tóth Anna néven 1927. október 26-án, Vaskúton (kis község Baja és Szeged között) látta meg a napvilágot. Szülei földműveléssel foglalkoztak, majd a helyi TSZ-ben dolgoztak. Anna néni második gyermekként született a családba, nővére Julisa már nem él.

Anna nénit dr. Horváth József alpolgármester köszöntötte a város nevében

Kislányként a hat elemit Felsőszentivánon végezte el. Ott ismerkedett meg férjével is, akivel 1945-ben házasságot kötöttek és oda is költöztek. Mindketten a TSZ-ben dolgoztak. Férje volt a TSZ elnök, a nénit pedig mérlegesként foglalkoztatták.

A pár házasságából 1948-ban ikrek születtek, Ferenc és István. Gyermekei nevelése mellett az ifjú anya továbbra is dolgozott a szövetkezetben. Szeretett kertészkedni, a virágos kertjét büszkén gondozta. Szabadidejében szívesen foglalkozott a sütés-főzéssel is, a képviselőfánkja a család elmondása alapján mennyei. Szeretett kézimunkázni, így a család otthonát gobelinek, hímzett kiegészítők díszítették.

Férjével szeretetben éltek, így 1997-ben a párja halála nagyon megviselte a szépkorú nénit, aki egy ideig még a közös otthonukban lakott. A család rendszeresen látogatta, ám a 2008-as esztendő szomorúnak bizonyult. Akkor tavasszal meghalt Ferenc, a fia, utána pedig Anna néni agyvérzést kapott. Így került az ajkai kórházba, ahol a másik fia, István orvosként dolgozott. Ám ezzel még nem volt vége az idős asszony megpróbáltatásainak, ősszel ugyanis István fiát is elveszítette.

Unokái és menye gondoskodtak róla, de mivel egészségi állapota miatt állandó felügyeletre szorult, ezért unokája, Anette kezdeményezte felvételét az Időskorúak Gondozóházába. 2009. januártól az Időskorúak Gondozóháza, 2011-től pedig az ajkai Idősek Otthona lakója lett.

Anna néni szeret az otthonban élni, jó a kapcsolata lakótársaival és a gondozónőkkel is. Családja azóta is rendszeresen látogatja. Már egy kislány dédunokája is született. Máig az egyik kedvenc étele a halászlé, ünnepi ebédként is azt kért a születésnapjára.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply