Hálóval segíti adósait az áram- és gázszolgáltató

Áram- és gázdíj tartozást felhalmozott családok számára hirdetett tartozásrendező programot a Családjainkért Alapítvány az E.ON felkérésére Ajkán és a környező településeken.

A pénzbeli segítség mellett képzéssel is támogatja a projekt a családokat annak érdekében, hogy – miután tartozásukat rendezni tudták – a családok jövőbeni gazdálkodása tudatossá, tartozásuk rendezése tartóssá, fenntarthatóvá váljon.

A gazdasági és pénzügyi nehézségekkel küzdő családokban átmeneti, illetve hosszabb idejű számlafizetési gond alakulhat ki, és egyre nagyobb problémát jelent így számukra a felhalmozott tartozás rendezése. Az E.ON csoport folyamatosan keresi annak lehetőségeit, hogy miként tudja megkönnyíteni ügyfelei számára a tartozások kiegyenlítését. A 2012-ben útjára indított pályázati program, az E.ON Háló Program, március 9-től tizenöt Veszprém megyei településen is segítséget nyújt az áram- és gázdíjfizetési gondokkal küzdő fogyasztóknak. Ez az egyedülálló tartozásrendező program 2013-ban elnyerte az Európai CSR díjat.

– A nehéz helyzetben lévőknek nem pusztán csak pénzügyi támogatást adunk, hanem aktívan bevonjuk őket abba a folyamatba, hogy bár segítséggel, de saját maguk talpra tudjanak állni. Az anyagi támogatás mellett arra ösztönözzük az érintett családokat, hogy ők maguk is aktívan vegyenek részt adósságuk rendezésében. Így nem csupán egy átmeneti segítséget kapnak, hanem egy olyan tudást, mely segíti őket abban, hogy hosszú távon is fenntarthatóvá váljon számukra a hatékony gazdálkodás. Az egy plusz előnye a programnak, hogy a résztvevők sok hasonló problémával küzdő családdal találkoznak a képzés során, megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül, és egymást támogatva, tapasztalataikat megosztva tudják háztartási gazdálkodásukat újra egyensúlyba hozni – mondta el Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Hungária kommunikációs vezetője.

A programba olyan családok jelentkezhetnek, amelyek együttműködnek egy számukra egyénileg kidolgozott hátralékkezelési terv kialakításában és annak megvalósításában, és vállalják a program segítségével a 30 000 – 400 000 forint közötti összegű tartozásaik rendezését. A családok hosszú távú stabilitását segíti a program, fontos eleme a számukra biztosított, családi gazdálkodásra és munkaerő-piaci készségfejlesztésre irányuló képzés, illetve a családi gazdálkodásukat átvilágító tanácsadói konzultáció. A programban való részvétel egyik feltétele, hogy legalább egy kereső legyen a családban.

A program és a kapcsolódó tréningek a Családjainkért Alapítvány szervezésében valósulnak meg. Munkájukat a helyszín biztosításával, helyismeretükkel két Veszprém megyei szervezet elkötelezett szakemberei támogatják, akik mind a családok kiválasztásában, mind a programon való végigkísérésében és az után követésben kiemelt szerepet vállalnak. Nyirádon, Devecserben, Sümegen, Tapolcán, Szőcön, Halimbán, Pusztamiskén és Zalahalápon a Nyirád és Térsége Nagycsaládosainak Közhasznú Egyesülete segíti a program megvalósulását. Ajkán és a környező településeken (Magyarpolány, Noszlop, Oroszi, Doba, Bakonypölöske és Öcs) a Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai nyújtanak támogatást a tartozásrendező program lebonyolításában.

A pályázatok beadási határideje 2015. április 3. A pályázatok elbírálása folyamatosan történik, a rendelkezésre álló összeg keretéig.

A pályázati csomag letölthető a www.csaladjainkert.hu oldalról vagy személyesen
igényelhető az alábbi címen:
Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, 8400 Ajka, Móra Ferenc u. 7. (emelet)
Kapcsolattartó: Kupi Andrea igazgató 88/508-320, 88/508-321, 20/418-3144
Ügyfélfogadás:
• hétfő: 7.30-16.00 óra között
• szerda: 7.30-16.00 óra között
• csütörtök: 7.30-16.00 óra között
• péntek: 7.30-13.30 óra között

A pályázat részleteiről a www.csaladjainkert.hu oldalon található további információ.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply