Hány perc az ünnep?

Mária és József úttalan utakon vándorolva, a fogvacogtató hideg éjszakában szállást keresett. Nem volt tető a fejük felett, nem volt hely számukra a Nap alatt, nem volt nyugalom, és nem volt remény se, béke se azon a földön, amit tekintetükkel át tudtak fogni. Mária életet készült adni egy gyermeknek és tele volt aggodalommal. Szenvedett. Az emberek közömbösen nézték őket. Jóakaratú, hajléktalan vándoroknak látták a rongyos öltözetű párt és gondosan bezárták az ajtajukat előttük, nehogy valami bajt hozzanak rájuk furcsán nyugtalanító jelenlétükkel. József végre talált egy elhagyatott istállót távol mindentől és mindenkitől. Fürkésző szeme felfedezett egy hosszú gerendát, meg egy rövidebbet is, amit keresztben összeillesztett, hogy fekhelyet készítsen Máriának. A fekhely – mondhatnánk – kereszt alakúra sikeredett, de nem mondjuk, mert József, az ács, nem is gondolt erre. Akkor még nem. De amióta világ a világ, tudjuk, és ebből a régi történetből is bizonyosságot nyerünk arra a tényre, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, vagy meglesz, csak idő, kitartás és türelem kell a „megszerzéséhez”. Évezredek távolságából tudjuk azt is, hogy a születendő gyermek ezt a keresztet szinte kiharcolja majd magának. De most még feszült a csend, a leterített széna szúr, a szalma nedves, a sötétség titokzatos, és Mária aggódó tekintettel, összegörnyedve a fájdalomtól, néz maga elé. Nem érti a helyzetét, töpreng a miérteken, amelyekre választ most senki sem ad. Csodát ígért neki valaki, akinek most itt kéne lennie, de nincs! Nem segíti, nem támogatja, nem könyörül meg rajta. Aki tudja, tudja, aki érzi, érzi a történet alapján, mire gondolok.

– Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? – kérdezi Mária ebben a hideg, téli éjszakában. Ez a kérdés most és mindörökké ott lesz majd a Földön és a titokzatos egekben is nyomorúságunk idején. Ez lesz majd a még meg nem született gyermek utolsó sóhaja is, aki rövidre szabott életében, fiatalon elszenvedett gyötrelmes haláláig a jóság és szelídség követe volt, és az irgalom, a szeretet mindenhatóságát hirdette megfeszítve is.

Mária sóhaja nincs bent az eredeti történetben, de úgy sejtjük, a csoda csak így eshetett meg. Mert az éjfekete éjben a védtelen ember magánya megállította a csillagokat. Megállt a száguldó üstökös is, meg az idő is, meg a világ is. A csoda megtörtént, mert az Úr akkor, és ott mégis vele volt, megkönyörült rajta, hiszen a gyermek, aki megváltoztatja majd a világot, épségben, egészségesen megszületett. Most, a szeretet ünnepén őt ünnepeljük, mert így, vagy úgy, a jövőnk dőlt el Mária könyörgésében, abban a régi betlehemi jászolban.

A mindent átitató, minden gondunkat megoldó szeretetről meg beszéljen az, akinek van hozzá bátorsága.

Utassy Istvánné

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply