Használták a biztonsági övet, ezért nem lett még nagyobb baj…

Fotó: Futó

Teljes pályás útlezárás mellett helyszínelték a Korányi utcán azt a balesetet, ami tegnap a kora délutáni órákban történt, az eset során egy személy súlyos sérüléseket szenvedett.

Frontális karambolhoz riasztották november 19-én kora délután a mentő egységeket, az esethez az Ajkai hivatásos tűzoltók is vonultak, akik áramtalanították a járműveket.

Információink szerint a balesetet egy középkorú férfi okozta, aki Ajkarendek irányából haladt a város felé, azonban a Székely-sétány magasságában eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szembe szabályosan közlekedő Ford személygépkocsival. Az ütközés következtében mindkét járműben kinyíltak a légzsákok, a Renault bal eleje teljesen összeroncsolódott, kereke kiszakadt. Azonban az aktív és a passzív biztonsági rendszereknek köszönhetően a sofőr szinte sértetlenül ki tudott szállni a gépjárművéből. Nem volt ilyen szerencsés a Ford utasa, akit információink szerint kéztöréssel szállítottak a kórházba.

A látszat ellenére a biztonsági övet, az utas és a vezetők is használták. A sérült kocsikat a helyszíni szemle után az Ajkai Hivatásos tűzoltók segítségével tették szállító járműre, illetve állították félre az útból. Majd a lánglovagok elsöpörték a széthullott darabokat és síkosság mentesítették a baleset helyszínét.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply