Házi őrizetben a halálos balesetet okozó férfi

Fotó: Facebook /deltahirek.hu/

A Veszprémi Járásbíróság elrendelte annak a férfinek a házi őrizetét, aki halálos közúti balesetet okozott Ajka és Padragkút között a közelmúltban.

Mint arról már röviden beszámoltunk, a 30 éves ajkai férfi ittasan ült a volán mögé május 24-én késő este. A gyanúsított, aki felfüggesztett szabadságvesztés alatt állt, Ajka felé hajtott Opeljével, amikor megtörtént a tragédia: ismeretlen okból áttért az út túloldalára, ahol összeütközött egy oldtimer BMW-vel. Ez utóbbi autó vezetője, az egyik ajkai betéti társaság ügyvezetője, behalt súlyos sérüléseibe. A férfit május 30-án rengetegen kísérték utolsó útjára a csékúti temetőbe. Szép számmal képviseltették magukat autós klubtársai is.

Az ügyészség az Opel vezetőjét szerette volna rács mögött látni, ám a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elutasította a vádhatóság indítványát, ugyanakkor elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét az elsőfokú tárgyalásig, de legfeljebb négy hónapra. A bíróság előírta a gyanúsított mozgását nyomon  követő technikai eszköz, az úgynevezett elektronikus lábbilincs használatát. Megállapították, hogy az ügyészség által a letartóztatás elrendelésének okaként megjelölt szökés, elrejtőzés veszélye ugyan fennáll, azonban az illető rendezett családi körülményei miatt ennek bekövetkezte a bűnügyi felügyelettel is megakadályozható. A nyomozási bíró azt is aláhúzta, hogy a bizonyítás megnehezítésének veszélyét nem látja, mert a bűncselekmény nyomait a rendőrség már rögzítette, azt megmásítani nem lehet, továbbá az ittas vezető elismerte tettét.

Az ügyészség a bírói végzés ellen fellebbezést jelentett be, ezért a letartóztatás kérdésében  majd a Veszprémi Törvényszék dönt.

(n. g.)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply